Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
II. Közlemények
„Hív a harc és hív az élet...” 113 El kell hessegetnünk azt a gondolatot, hogy ebbe az osztályba a sors vagy a véletlen külön összeválogatta volna az 1945 utáni történelem sérült családjainak gyermekeit: akkortájt a többi pannonhalmi osztályban is ha sonló volt a helyzet; legalábbis két másik osztály önéletrajz-gyűjteménye, 6 valamint az 1956-os forradalmat Pannonhalmán átélt nyolc osztály 210 öregdiákjának visszaemlékezései 7 erősen ezt sejtetik. (Az egyik osztály életrajzgyűjteményében még olyan eset is olvasható, hogy a bevonuló oroszok – a 4 éves gyermek szeme láttára – kivégezték a szülőket.) 8 Ez a történelmi „tépettség” akkor generációs jelenségnek volt mondható, azzal a súlyosbító tényezővel, hogy az egyházi gimnáziumokban túlreprezentáltak voltak az egykori úgynevezett „elnyomó” (1945, és főleg 1948 után pedig elnyomott) rétegek gyermekei, ezek nagy részét ugyanis állami gimnáziumba nem is vették volna fel. Ők a korszak káderpolitikájától a megbélyegző osztályidegen jelzőt kapták, amelyet a különböző formanyomtatványokon (például az osztálykönyvek fejlécében is) a származás rovatba írt X-szel jelöltek. Ők voltak az „ikszesek”, a következőkben többször is fogunk találkozni ezzel a megnevezéssel. Ezzel sajnos folytatódott az előző tragikus korszak – egy másik réteget megbélyegző és üldöző – szomorú hagyománya. A fa lu „ikszesei” a „kulákok”, vagyis a tehetősebb gazdák voltak, a vizsgált osz tályban e réteg is képviseltette magát 2 fővel. Az induló osztályban összesen 11 „ikszes” volt (főleg katonatiszt apával), ami az akkori 40 fős osztálylétszámmal számolva magas arányt jelentett, az osztály kb. egynegyedét. 9 A forradalom leverése után ezek egy része Nyugatra távozott, közülük hat fő maradt abban a csapatban, amelynek sorsáról az alábbiakban beszámolunk. A már említett (mintegy 33-35 fős) „virtuális osztályban”, amely az érettségit követő időkben, korábbi kohéziós élményeit felújítva, összeállt, 10 két érettségi találkozó során (1980-ban és 1990-ben) kérdőíves mini-felmérésekre is sor került, amelyek más „találkozós” osztályokban végzett kont rollvizsgálatokkal egészültek ki. 11 Az előbbiek, visszatekintő módon, foglalkoztak az egykori osztály származási-társadalmi összetételével is, 6 Az 1958-ban és az 1959-ben végzett B. osztályokról ezt konkrétan meg lehet állapítani, mert megírták az önéletrajzukat. Lásd: PFK B-III. 000008; illetve: B-III. 000018. 7 Szalai (2009). 8 PFK B-III. 000018., 140. 9 A fenti adat magasabb a „szokásosnál”: fennmaradt iskolai statisztikai adatok szerint az ötvenes években a pannonhalmi diákság 10–15 százaléka volt „osztályidegen” minősítésű. Lásd: Mészáros (1990), 91.; Szalai (2014) Adattár. 10 Ezek mindegyike legalább két tanévet töltött el Pannonhalmán. 11 A felmérésekről beszámoló tanulmány részletesen foglalkozik az osztály és a bencés öregdiákok társadalmi összetételével, vallásosságával, a pannonhalmi nevelés előnyeivel és hátrányaival, a csoportkohézióval stb. Lásd Gereben (1995).
