Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
II. Közlemények
Gereben Ferenc „Hív a harc és hív az élet...” Az 1960-ban Pannonhalmán végzett B osztály beilleszkedése a társadalomba (Dokumentumelemzés) Elhunyt tanáraink és diáktársaink emlékének ajánlom. Bevezető A következő írásban „alulnézetből” fogunk bepillantani az 1960-as évek magyar társadalmának egy kis szeletébe. Egy mintegy 30 fős diákközösség nézőpontjából fogjuk szemlélni, hogy 1960-ban milyen esélyekkel vágott neki a világnak az a kis csapat, amely hamuba sült pogácsaként pannonhalmi érettségit, vagy legalábbis erős pannonhalmi „érintettséget” vitt magával útravalóként. 1 A gimnáziumi években az osztálynak volt három sajátossága. Az egyik (ak koriban az egész iskolára jellemző), hogy minden tanár, még a testnevelő is, bencés paptanár volt. Ez 1960 őszén szűnt meg. Másik, hogy B osztály létére (annak idején Pannonhalmán hagyományosan reál osztály) humán tagozatú volt, tehát mindenki tanult latinul, másodiktól pedig létesült egy németes csoport is. A harmadik, hogy – rendhagyó módon – a jelentkezőknek nem kel lett felvételi vizsgát tennie (természetesen a párhuzamos osztályban sem), pedig 1956 tavaszán már az időpontok is ki voltak jelölve. Okát nem nyomoztuk, talán összefüggött az új igazgató, Söveges Dávid személyével, vagy/és azzal a törekvéssel, hogy a több fizikai foglalkozású szülő javítsa az iskola származási statisztikáját. A döntés látványos eredményt hozott: 1 Az említett osztályban a négy pannonhalmi esztendő alatt összesen 45 fiú „fordult meg” beiratkozott tanulóként. Az I. osztályból a forradalom utáni hónapokban elég sokan elmentek (részben Nyugatra), de néhányan jöttek is a helyükre. A fluktuációt növelte, hogy a II. osztály kezdetekor néhány fős személycsere zajlott le a két párhuzamos osztály között: hárman átmentek az A-ból a B oszályba, hogy németet tanulhassanak, cserébe ketten meg A osz tályosok lettek. Végül 1960-ban a B osztály 29 tagja tette le az érettségit, de a közösség építésében – afféle „virtuális osztályt” alkotva – az idők folyamán csatlakozott hozzájuk több, a II. és a III. osztály után távozott egykori osztálytárs is. (Olyanok is, akik nem szerettek annak idején Pannonhalmára járni.) A tapasztalat azt mutatja, hogy akik az I. osztályból kerültek ki, azok nem maradtak tagjai a „virtuális osztálynak”.
