Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)
II. Közlemények
112 Gereben Ferenc a kezdő osztály fele kisebb-nagyobb községekből érkezett, köztük többen „osztatlan iskolájú” 2 kicsi falvakból. (Másik fele – kb. egyenlő arányban – Budapestről, valamint vidéki, főleg dunántúli városokból.) Igaz, hogy az első tanév fluktuációja elsodort néhány falusi fiút, de ugyanúgy városiakat is. Az átrendeződések után a községekből származók aránya (persze akkor még például Győrszentmárton is községnek számított!) a szűken vett érettsé gizők között is kb. 50 százalékos volt, és ezen belül a kisebb falvakból jöt tek aránya pedig egyharmadnyi. És ha mindehhez – előreszaladva az idő ben – hozzátesszük, hogy ők valamennyien később diplomát szereztek, megállapíthatjuk, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése és a felzárkóztatás terén a Pannonhalmi Bencés Gimnázium kiváló munkát végzett. 3 Nézzük meg részletesebben, hogy kiket sodort össze a véletlen (vagy inkább a mostoha történelem) ebbe az osztályba. Volt közöttük, akinek családját 1945 után a Felvidékről telepítették át; volt, aki Erdélyből menekült; és volt, aki édesanyjával a németséget sújtó kitelepítés elől a rokonoknál bujkált. Az édesapák jó része megjárta a hadifogságot, négyen közülük a börtönt, az internálótáborokat, sőt Recsket vagy a Gulágot is. Négy család az ötvenes évek első felében ki volt telepítve az Alföldre, és hat fiú szüleit az érettségit megelőző hónapokban kényszerítették a termelőszövetkezetbe. Többen családi tragédiák terhes emlékét hordozták, amit jelzett a félárvák nagy száma is: az osztályból hét fiú kezdte úgy a gimnáziumot, hogy nem élt már az édesapja 4 (egyikük teljesen árva volt), a nyolcadik pedig második osztályos korában veszítette el az édesanyját. Abban az időben az egyszülős családok általában nem válás, hanem özvegység következményei voltak, amiről a történelem fölös számban „gondoskodott”. A látványos drá mai eseményektől megkímélt családokban is ott kísértett gyermekkori élményként a Rákosi-korszak terrorisztikus légköre (erre találunk majd uta lásokat a visszaemlékezésekben is), és az akkori jelen, a forradalom utáni megtorlás időszaka is bővelkedett félelmet keltő családi és iskolai élményekben. Például ez az osztály is szenvedő alanya volt az 1957. évi márciusi nagy pannonhalmi házkutatásnak és megalázó motozásoknak, valamint tanúja Söveges Dávid igazgató elhurcolásának. 5 2 Ez azt jelentette, hogy az alsó, valamint a felső tagozat egy-egy közös osztályteremben tanult, a tanulók osztályonként egy-egy sor padban ültek. Általában két pedagógus foglalkozott velük, egyik az alsó, másik a felső tagozattal. (A szerző alsó tagozatban, átmeneti jelleggel, maga is kipróbálta ezt a családias iskolai formációt.) 3 Hasonló tapasztalatra jutottunk egy másik pannonhalmi osztállyal kapcsolatban is. Lásd: Gereben (2016), 206–208. 4 Nem lényegtelen körülmény, hogy az ötvenes évek végén a pannonhalmi tanári kart alkotó ben cések derékhadának életkora kb. megegyezett a meghalt édesapák korával. 5 Erről részletesen lásd: Dénesi (2016), 239–296.; valamint Szalai (2009) passim.
