Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
214 Gyöngyössy Márton sával (színarany:színezüst) nem kapjuk meg a tulajdonképpeni pénzértéket, a kivert pénz értékét. Vitatta azt is, hogy Hóman a tízkoronás aranyat veszi számításainak alapjául, és nem a szerinte változatlan minőségű körmöci ara-nyat. Ebben az esetben is hangsúlyozta azonban, hogy törvényes, azaz névér -tékről van szó, nem pedig fémértékről. Hóman ezzel szemben azt vetette fel, hogy az átszámításokhoz a hatályos valutapénzt (tízkoronás) kell figyelembe venni, mert más esetben (például a körmöci arany bevonása a számításokba) csak összekuszálódna az egyébként is igen komplikált rendszer. Ugyanakkor Hóman arra is felhívta vitapartnere figyelmét, hogy nem névérték, hanem ténylegesen nemesfém-érték alapján készítette el számításait, egyúttal ki-oktatta vitapartnerét a fémérték és a névérték viszonyrendszeréről. Balogh továbbra is ragaszkodott a körmöci aranyhoz, mint stabil értékmérőhöz, hi-szen a tízkoronás arany csak a legutóbbi időkben jelent meg. Másrészt folytat -ta a polemizálást a fémérték és a névérték értelmezéseiről. 64 A régi mértékek kapcsán Balogh pedig azt jegyezte meg, hogy megállapításuk egyáltalán nem lehetetlen feladat, mert nem egy mérték pontos meghatározása Hómannak sikerült is. Hóman azzal védekezett, hogy valóban számos mértéket sikerült meghatároznia (súlymértékek, egyes területmértékek), mások (területmér-tékek, hosszmértékek, űrmértékek) esetében viszont ez a 11–14. századi for -rásadottságok miatt nem lehetséges; nem zárható azonban ki, hogy a későbbi kutatás 15–18. századi források felhasználásával a kívánt eredményekhez jut majd.65 Harmadrészt Balogh nem helyeselte Hóman azon módszertani meg -közelítését sem, hogy óvakodni kell a pénzek relatív vásárlóképességének megállapításától. Erre szerinte azért van szükség, mert így lehet megálla-pítani az árak alakulásában tapasztalható természetes, illetve mesterséges fejlődést. Hóman válaszában arra hivatkozott, hogy a későbbiekben ott, ahol szükséges, a 13–14. századi árakat össze fogja hasonlítani a későbbi árakkal, de a Magyar pénztörténet eredményeit nem szerette volna kockáztatni vélhetően irreális megállapításokkal. Balogh viszont jogosan szegezte ezzel szembe, hogy Hóman a Magyar pénztörténet ben még ezt írta: „föltétlenül tartózkodnunk kell a pénzek relatív vásárlóképességének megállapításától”, mert „a legújabb gazdaságtörténeti irodalom ... teljesen elvetendőnek tartja e felfogást”.66 Összességében Balogh Albin nem osztotta Hóman Bálint ártör -ténettel kapcsolatos pesszimizmusát, amelyet Hóman – talán részben a vita hatására is – később módosított egyrészt azzal, hogy ez a pesszimizmus csak a 11–14. századra vonatkozik a gyér adatok miatt, másrészt azzal, hogy annak lehetőségeit maga is elismerte. 67 64 Hóman (1916), 477–481; Balogh (1917), 78–79; Hóman (1917), 82–83; Balogh (1918a), 23–24.65 Hóman (1916), 83–123, 481–496; Balogh (1917), 78–79; Hóman (1917), 82–83. 66 Hóman (1916), 474–476, 496–543; Balogh (1917), 79; Hóman (1917), 83; Balogh (1918a), 23. 67 Hóman (1916), 474–476; Balogh (1917), 78; Hóman (1917), 82.
