Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
212 Gyöngyössy Márton esetben a territoriális érv fennállna, azonban pusztán az 1295-ben királyi kamaraispánként és besztercei ispánként említett Vilmos erdélyi „kötődése” alapján feltételezi Weisz Boglárka, hogy erdélyi kamaraispán volt. Györffy György már korábban felvetette a kamaraispán említése alapján, hogy Besz-terce pénzverő-kamarai székhely volt, amelyet szerinte bizonyít a besztercei márka említése is, először 1308-ban.58 Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy mindegyik eset valamilyen bányászati tevékenységhez kapcsolódhat (és ez leginkább a buda-esztergomi királyi kamara nemesfém-szükségletével állhat összefüggésben), mivel bizonyítékunk kiépült kamarai szervezetről, illetve rendszeres pénzverési tevékenységről az 1320-as éveket megelőzően egyik helyről sincs. 59 A pénzverőkamarák kapcsán nincs okunk kételkedni Hóman Bálint nézeteinek helyességében, Balogh Albin felvetései viszont azt jelzik, hogy a kamararendszer kialakulásával kapcsolatban vannak még tisztázandó kérdések. 13. Összecsaptak a felek a pénzverők létszáma és pénzváltási tevékenysége kapcsán is. Balogh Albin ugyanis egyrészt vitatta Hóman azon módszerét, hogy a pénzverőmunkások létszámát a vert pénz mennyisége alapján kísé-relte meghatározni. Másrészt szerinte a pénzverési és a pénzváltói tisztség elvált egymástól (Hóman szerint mindkét tevékenységet a pénzváltók végezték): a nummularius ok (’pénzváltók’) valóságos bankárok voltak, akik vásárról vásárra jártak, míg a monetarius ok (’pénzverők’) munkások, mesteremberek (faber, fabricator), akik az új pénz idején otthon a műhelyben dolgoztak („qui tempore monete nove domi in fabrica laborant”) . Válaszában Hóman visz szaidézte a Magyar pénztörténet ben is közölt bizonyítékokat és irodalmat arra nézvést, hogy a pénzváltók és a pénzverők megkülönböztetése helyte-len, mert a pénzváltást mindenütt a pénzverők intézték. Ráadásul a Balogh által tévesen idézett forrás (a budavári vásárvám-kiváltság) is azt mutatja, hogy a királyi pénzverők, akik Esztergomban laktak, csak a pénzverés idejé-58 Az erdélyi („besztercei”) kamara: Györffy (1987a), 560; Weisz (2010), 85. Henc ispán ese -tében, akinek pedig radnai városi kötődése és bányaérdekeltsége vitathatatlan ( Kubinyi (2009 [1971], 466), sem merült fel, hogy erdélyi kamaraispán lett volna, márpedig műkö-dése eléggé sokrétű volt. Henc esete azt az álláspontot erősíti, hogy a pénzverőkamara-is -pánoknak kellett gondoskodniuk az esztergomi és a budai verde nemesfém-ellátásáról; talán a korábban megnyitott – alsó-magyarországi – bányák már nem tudtak elegendő ezüsttel szolgálni a két verde számára.59 A kamarai szervezet decentralizációjához minden bizonnyal hozzájárult a bányászat fej-lődése és a bányavárosok létrejötte, erre utalnak a velük kapcsolatos – jórészt 14. száza di – adataink: Weisz (2008). A 13. században a Hóman Bálint által meghatározott, még tisztán pénzverőkamarákon (Esztergom-Buda, Csanád, Szerém, Szlavónia) kívül másutt legfeljebb csírájában jelenhetett meg a bányászathoz már szorosabban kapcsolódó kamara az évszázad végéig (Kassa, Beszterce: Tóth [1999], 311, 312), de formális szervezetről az 1320-as évekig ezekben az esetekben sem beszélhetünk: Hóman (1921), 197–200.
