Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
Az elfeledett pénztörténész: Balogh Albin OSB (1887–1958) 211 Kolozsvárott vagy Gyulafehérvárott volt-e. Hóman válaszában viszont kije-lentette, hogy a kassai adat nem kamaráról, hanem a Kassán szedett lucrum camerae-ról szól, másrészt az erdélyi kamara székhelyére vonatkozó biztos adat nem áll rendelkezésre. Kassára vonatkozó nézetét utóbb Hóman mégis módosította. Egyes okleveles adatok alapján maga is bizonyítottnak tekintet-te, hogy az északkelet-magyarországi kamara a 14. században először rövid ideig Kassán, majd Szomolnokon, végül ismét Kassán működött. 56Hóman Bálint pénzverőkamarákkal kapcsolatos nézeteit változtatás nél -kül átvette a későbbi numizmatikai szakirodalom. Ennek ellenére időről idő -re felmerült a lehetősége annak, hogy egy-egy, először Károly Róbert idején említett pénzverőkamara valójában Árpád-kori alapítású lehet. A későbbi Felső-Magyarország esetében az írott forrásokban az 1290-es években fel-bukkanó Hannus és Bald királyi kamaraispánok azonban, akik legfeljebb a térségben működő bányák felügyeletét láthatták el, nem bizonyítják – kas-sai vagy „szepesi” – pénzverőkamara működését, ahogy önmagában a for -rásokban 1307-től szereplő kassai számítású ezüstmárka sem. Szatmár esetében egy keltezetlen oklevélben, helymeghatározás nélkül említett ka-maraispán személye alapján feltételezi az újabb kutatás a pénzverőkamara korai alapítását, arra hivatkozva, hogy a kamara létrejöttében meghatározó szerepet játszhatott a sószállítás megszervezése és felügyelete. A két kamara korábbi alapítása mellett érvelő Weisz Boglárka elismeri ugyanakkor, hogy ezekben az esetekben nem mutatható ki a többi kamara alapítása kapcsán szerinte egyértelmű szándék: önálló irányítás alá került területen eleinte csak a kincstár funkció ellátása, amelyet aztán követett a kamarai központ tényleges kiépülése kamaraispán vezetésével. Ez az értelmezés egyébként némiképp eltér a hagyományos felfogástól, hiszen territoriális hatalmak ki alakulásához köti a pénzverés decentralizációját.57 Hasonlóan problema -tikusnak látszik az erdélyi kamara Árpád-kori alapítása is, bár ebben az 56 Hóman (1916), 458–460; Balogh (1915), 114–115; Balogh (1917), 78; Hóman (1917), 82; Hóman (1921), 197 (2. jegyzet). 57 Kassa: Kemény (1902), 248; Györffy (1987a), 106; Szűcs (1993), 270; Weisz (2010), 79– 80, 82; Weisz (2012), 83. Szatmár: Weisz (2010), 81; Weisz (2012), 73–74, 79–80, 83, 85. A 13. század végén már kialakulóban volt a sókamarai szervezet, nincs érthető magyarázat arra, hogy az 1290-es években miféle különös feladatai lehettek volna a pénzverőkamara-ispánoknak a sóügyben (Draskóczy [2014], 834); a vonatkozó oklevelekből kikövet keztethető vámszedési gyakorlat mindenesetre elgondolkodtató (Weisz [2012], 75–76), de ebből önmagában nem következik egy szatmári kamara fennállása, hiszen az esztergom-budai kamaraispán embere (cliciarius) is intézhette helyben a vámszedést (mindez az oklevél 1276-os keltezése esetében is igaz). A Weisz Boglárka által is hivatkozott Szalacs egyébként felbukkan már István ifjabb király 1264-re keltezett számadásában is, amely szerint az ifjabb király hitelezőjének Szalacson, Benedek prépost, alkancellár által sóban 75 márka értéket fizettetett ki: „Item postea LXXV marcas dedit Benedictus prepositus eidem in salibus in Zeloch” ( Zolnay [1964], 82).
