Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
202 Gyöngyössy Márton nevezni, hiszen velük párhuzamosan nem vertek denárokat. Huszár Lajos maga is lemért pénzérméket, és bár kicsit magasabb átlagsúlyt kapott (0,81 gr; Hóman mérési eredménye 0,76 gr volt), alapjaiban fenntartotta Hóman következtetéseit.19 Az időközben előkerült nagyharsányi leletből ismeretes -sé vált H2 típus viszont már német-római birodalmi értelemben is denárnak nevezhető, ezért Gedai István a H1 típusra vagylagosan használta a denár, illetve az obolus megnevezést, attól függően, hogy egy könnyebb pénzláb denáraként vagy egy nehezebb pénzláb obolusaként értelmezte a kérdéses pénztípust. Később azonban egyértelműen állást foglalt amellett, hogy en-nek az ezüstpénznek a neve semmiképp sem lehetett obolus, mert egyrészt vele egyidejű denárt nem ismerünk, másrészt átlagsúlya (0,8 gramm) alap-ján egy nagyon nehéz súlyú denárt (1,6 gramm) kellene vele párhuzamosan feltételeznünk, ennél pedig a szerinte vitathatatlanul denárnak minősíthető H2 típus súlya is csekélyebb (1,26 gramm). 20 Az előbbi következtetésekre is építve Kovács László Szent István pénzeit következetesen denárnak nevezi, ugyanakkor megjegyzi, hogy számításai során obolusnak tekintette őket, sőt kérdésként az is fölmerül számára, hogy „a Magyarországon denárnak neve-zett, denárként szerepelt H1 jelzetű érmét vajon a német obolus mértékben verték-e”.21 Ebben az esetben a vita nem tekinthető lezártnak – Hóman Bálint egyébként megalapozott álláspontjával szemben – Balogh Albin nézetei is tovább élhetnek. 2. Hóman Bálint a Magyar pénztörténet ben mutatott rá arra, hogy a szolga értékét Erdélyi László helytelenül állapította meg. 22 Balogh Albin bár észre -vette Erdélyi László tévedését, de az említett 110 pensát Erdélyi nyomán ő is a „szolga vérdíjá”-nak mondta. Hóman szerint ezzel szemben a szabad ember (liber) vérdíja 110 pensa, míg a szolga (servus) ára, értéke a 11. század vé-gén 18 pensában határozható meg. Balogh válaszában azt emelte ki, hogy ő nem tartotta szükséges kiindulási alapnak a rabszolga átlagos árának meg-állapításához annak vérdíját, mert egyébként más számítási módot javasolt. Hóman ugyanakkor jogosan kifogásolta a fogalmi zavart, hiszen Balogh ösz -szemosta a nemes ember (valójában: szabad) és a szolga vérdíját, ráadásul a vérdíjat árként (is) értelmezte.23 Erdélyi László említése egyáltalán nem véletlen: a háttérben természetesen ott húzódik a nevezetes Erdélyi–Tagányi vita. 24 Balogh mestere Erdélyi László volt, Hóman pedig saját tanárának, Tagányi Károlynak a társadalom- 19 Huszár (1988 [1938]), 346–350; Huszár (1979), 31. 20 Gedai (1986), 53, 105–106, Gedai (1995), 321. 21 Kovács (1997), 19–21, 31–51, 199–201, 206–211; különösen is: 208–211 (1308. jegyzet). 22 Hóman (1916), 161–162 (3. jegyzet). Erdélyi László vitatott állítása: Erdélyi (1907), 98. 23 Balogh (1917), 73; Hóman (1917), 79–80. A vitatott rész: Balogh (1912), 28–30. 24 Bolla (1998 [1983]), 13–14.
