Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
A pannonhalmi bencés szerzetesség újraindulása... 127 dalomban való megvalósítása felé.16 E cél szolgálatában adta ki 1629-ben restitú ciós ediktumát (Restitutionsedikt) a Német-római Birodalomra vonat-kozóan, amelynek célja az 1555 óta elvett katolikus birtokok visszaszerzése és a birodalomban a katolicizmus helyzetének „helyreállítása” lett volna – az augsburgi vallásbéke katolikus értelmezése alapján.17 Az ediktum rövid idő alatt a birodalmi politika központi kérdésévé vált. Kiadásának időzítése egyéb-ként a lehető legrosszabb volt: éppen ebben az időszakban váltak a katolikus fejedelmek II. Ferdinánd sikeres és befolyásos hadvezérével, Wallensteinnel szemben egyre bizalmatlanabbá, a svéd és dán katonai fenyegetés is nőtt, Észak-Itáliában pedig egy francia–osztrák háborúra lehetett számítani. A bi-rodalomban a protestánsok körében az ediktum rendkívüli ellenérzéseket váltott ki, ami nagyban nehezítette a mérsékelt protestáns fejedelemségek-kel való együttműködést. A restitúciót, azaz az 1555 óta szekularizált egyhá -zi javak visszavételét mégis elkezdték megvalósítani: küldötteket bíztak meg a birtokviszonyok vizsgálatával és ellenreformációs intézkedések beve-zetésével. Mindeközben a Habsburg-térnyerés miatti félelem a katolikus vá -lasztófejedelmekben is nőtt, az ediktum végrehajtása pedig még a katolikus körökön belül is számos ellentéthez vezetett. 18 A legnagyobb feszültséget a monasztikus rendek visszavett birtokai kö-rül kialakuló vita – a monostor-vita – okozta: ugyanis főképp a hajdani ben -cés, ciszterci és premontrei javak képezték volna a jezsuiták elképzelései szerint a katolikus térhódítás alapjait jelentő új jezsuita kollégiumok anyagi alapját. Maga Lamormaini négy új jezsuita rendtartomány létrehozását is tervezte, a jezsuita rendi vezetés azonban óvatosabb – inkább beleegyező, mint támogató – volt. Átmenetileg egy hallgatólagos megegyezés is kialakult a felek között, amely szerint a Jézus Társasága csupán a volt női kolostorok birtokait vette volna át. Ezt azonban az érintett szerzetesrendek nyíltan nem vallották magukénak, minden esetben törekedtek javaik teljes visszaszerzésére. A pápa pedig mindvégig semleges maradt, és nem foglalt egyértelműen állást a szerzetesrendi javak kérdésében. A vita végül hosszú távon – a restitúció megvalósulásának híján – nem tömeges jezsuita intézményalapítási hullá-mot, hanem nagyobbfajta jezsuitaellenes pamfletirodalmat eredményezett. Ez Lamormaini helyzetét is gyengítette, akinek a befolyása és hatalma olykor már saját rendtársaiban (és az osztrák rendtartományon belül) is visszatetszést váltott ki. 19 16 Erről az időszakról lásd: Bireley (1981), 44–84. 17 Bireley (1981), 78skk. Az ediktum megjelenésének körülményeiről, tartalmáról és vis z szavonásáról lásd: Forgó (2006). 18 Bireley (1981), 85–111; Forgó (2006), 105–107. 19 Bireley (1981), 133–150.
