Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
Kádár Zsófia A pannonhalmi bencés szerzetesség újraindulása és a győri jezsuiták (1636–1639) A bencés szerzetesrend magyarországi történetében a 17. század közepe az újraindulás, újjászerveződés időszaka. „Pannónia szent hegyének” 1 monos -torában ugyanis a 16. század végére (1585-ig) a konvent működése teljesen megszűnt, a magyar uralkodók 1562–1637 között a főapáti címet olyan egy-háziaknak juttatták, akik a birtokegyüttest, annak tartozékait és haszon vételeit mintegy jövedelemkiegészítésként élvezték.2 A főapáti kormányzók számára tehát e tisztség csak egy volt az általuk élvezett benefíciumok közül. A kormányzók kinevezése a monostor – legalábbis a birtokegyüttes – létezé-sének mégiscsak valamiféle kontinuitást biztosított, habár közülük csak az utolsónak, Himmelreich Györgynek a fejében fordult meg a szerzetesközösség újjászervezésének gondolata. Mindeközben a monostor a török előrenyomulás következtében végvárrá alakult, 1540-től állandó őrséget kapott, és több ízben rövidebb időre török kézre is került. Szentmártonnak – a Habsburg uralkodók által Bécs „védőbás-tyájaként” kitüntetett figyelemben részesített – Győr előterének biztosításá -ban volt szerepe. A tizenötéves háború, pontosabban 1606 után már keresz -tény kézen maradt vár katonai jellege a szerzetesi konvent újraindulása után is meghatározó maradt. Az 1639-től kinevezett főapátok sokat és szíveseb-ben tartózkodtak a biztonságosabb Győrben, mint a szerzetesi életre eleinte csak igen korlátozottan alkalmas szentmártoni monostorban. Sőt, ahogy a monostor történetének 16–17. századi történetét összefoglaló Szakály Ferenc 1 Az alábbiakban igyekszem kerülni a „Pannonhalma”, „pannonhalmi főapátság” megjelölése-ket, mivel azok (reformkori szóalkotásként) a 17. századra nézve történetileg nem pontosak. Mivel azonban e szóhasználat a köztudatba mélyen begyökerezett, a címben magam is ezt a formát vettem át. – A szerző az NKFIH K 116116 sz. projekt tudományos munkatársa.2 A főapátságnak erről az időszakáról összefoglalóan lásd: Szakály (1996).
