Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
108 Szovák Kornél ségesebb birtokok hasznosításának gyakorlatias, ám a kánonokkal összhang-ban lévő formái. A 15. század sajátos jelensége volt a kommendátori rendszer, melynek terjedésével megmutatkoztak az első nagy reform legfőbb hiányos-ságai is, köztük elsősorban a további intézményes és jogi keretek létrehozásá -nak elmaradása. Ebben az időszakban a káptalangyűlések egyre ritkábbakká váltak, és a polgárháborús viszonyok között az egyes monostorok – főkép-pen vonzó birtokállományuk okán – újra csak a nagyúri érdek játékszereivé lettek. Az ily módon kialakult helyzetet a Mátyás 1458. évi trónra jutásával fokozatosan konszolidálódó uralkodói hatalom is negatívan értékelte, megol-dását azonban részben abban látta, hogy maga is él a kommendátori rendszer nyújtotta lehetőségek igénybevételével: Mátyás ilyen minőségben lett a veze-tő monostor – Pannonhalma – megújulásának kezdeményezője. Az elképzelés azonban a benne rejlő nagyszámú változó miatt nem lehetett biztosítéka a tartós reformnak. Ez a felismerés vezetett köztudottan az utolsó középkori századfordulón a helyzet radikális megváltoztatásának követelményéhez. A II. Ulászló (1490–1516) által kezdeményezett és Tolnai Máté (†1535) sze-mélyéhez kötött reform központi eleme a korábban tapasztalt hiányosság ki -küszöbölése volt. A Tolnai vezette apáti kar a megoldást a központi kormány -zat létrehozásában és intézményeinek pontos jogi körülbástyázásában látta. A terv forradalminak tűnt a korábbi évszázadok monostori autonómiáján – és ennek következtében: széttagoltságán – nevelődött nemzedékek rendtagjai számára, megvalósulása elé ezért már nemcsak a világi önérdek, hanem a belső lelki ellenállás is akadályokat gördített. A magánalapítású monostorok apátjai önállóságuk erőszakos megszüntetését és külső intézmények érdekei-nek és akaratának a rájuk kényszerítését látták az intézkedéssorozatban, de a királyi apátságok vezetői sem lelkesedtek egyöntetűen a reformgondolato-kért. Tolnai a központi kormányzás számos elemét felújította: hierarchikus szervezetet teremtett, magához és konventjéhez vonta a vezető szerepet, va-lamint királyi engedély alapján az alárendelt apátságok vezetőinek kinevezé -si – de legalábbis: bemutatási – jogát, megújította a rendi káptalangyűlés és az ellenőrzést szolgáló fegyelmi vizitáció intézményeit. Az egykori szekszár-di mesterember fia egyetemi tanulmányaival műveltséget és tudást, ennek révén királyi kuriális állást, majd kancelláriai beosztásában kapcsolatokat és befolyást szerzett, pályájának váratlan fordulataként azonban szerzetesnek állt, egyszerű klerikusból a királyi apátság élére került. Befolyása biztosí-totta az uralkodói támogatást, a politikai akarat pedig lendületet adott a re -formnak. Művét a rendtagok összetartozás-tudatának megerősítésével igye -kezett megkoronázni: mint mecénás óriási anyagi ráfordítással kiemelkedő művészeti reprezentációt valósított meg, a bencés zsolozsmáskönyv (kétszeri: 1506, 1519) és a Diurnale (1513) velencei nyomtatott megjelentetésével tanúbizonyságát adta annak, hogy a kor technikai fejlődése adta eszközöket
