Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

I.Tanulmányok

48 SZENDE LÁSZLÓ

a tárgyakhoz és termekhez illő butor hiánya, majd 1849-ben a forradalom miatt a régiségtár értékesebb kincseinek ládákba elpogygyászolása, ismét 1850-ben uj butoroknak tervezése miatt kétszer-háromszor kellett az ideiglenes felállitásnak terhes munkájával megküzdenie. Ezen bajokhoz járult, hogy 1855-ben az ide s tova hordás által összegyült éremgyűjtemények halmazát a kirendelt hivatalos ellenőr jelenlétében kellett a lepecsételt ládákból kiszedni, mérlegezni, meghatározni és leltározni, mely munka hosszu két évet vett igénybe; míg végre az elhibázva készült első butorok után tagtársunk hazafias panasza folytán b. Sina Simon nagylelkű adakozásából készitett uj butorokban 1860-ban az éremgyüjteményt felállithatá és a látogatók előtt megnyithatóvá tevé.”28

A visszaemlékezések szerint Érdy „szerény, de önbecsét érző, kevés beszédű, mondhatni magába vonuló [...] volt”,

29 és ez a nehézkessége rányomta a bélyegét a külföldi kutatókkal való kapcsolattartásra, amint a 19. század második felének egyik legnagyobb történész-epigráfusa, Theodor Mommsen esete is bizonyítja.30

Az 1861-es Kubinyi-féle össze

foglaló röviden kitért a „Kincstár” helyzetére, az osztály körüli teendőkre.31

Az igazgató fontosnak tartotta a további gyarapítást adományok és ásatások révén, a tárgyak szakszerű és állományvédelmi szempontból is megfelelő tárolását,

32 a „kutatószolgálat” biztosítását,33

illetve a szobrok és az egyéb tárgyak másolásának lehetőségét.34

Az alapvető problémákat mégsem sikerült orvosolni, ezek egyikét domborította ki – talán némileg túlzóan – Pulszky Ferenc 1870. március 2-i parlamenti beszédében. „...mikor átvettem a régiségtárt, akkor vettem észre, hogy ott 40–50,000 érem van, mely még osztályozva nincsen, hanem zsákokba van kötve, és rajok van írva, hogy ennyi meg ennyi fekszik bennük.”35

Mindent összevetve úgy tűnik, hogy Kubinyi és Érdy nem tudtak lépést tartani a kor kihívásaival, erre utal Eötvös József miniszter 1870. január 8-án kelt levele: „A régiségosztály őrének [ti. Rómerének] az éremgyűjtemény rendezésére vonatkozó előterjeszté-28 NAGY (1873), 18–19.

29 NAGY (1873), 19.

30 Mommsen 1857-ben járt Magyarországon, hogy nagy latin epigráfiai szövegkiadásához – Corpus Inscriptionum Latinarum – anyagot gyűjtsön. Ennek során Érdyvel is találkozott, akiről egyrészt nem volt jó szakmai véleménnyel – egyszerűen „marhának” nevezi –, másrészt az Érem- és Régiségtár őre nehézségeket támasztott bizonyos, a német tudóstól megrendelt viasztáblák lemásolása ügyében. S

ZILÁGYI (2005), 130. 31 KUBINYI (1861), 29–33.

32 „...lehetőségig minden tárgyai üveg alatt zárva tartassanak. Egyébiránt ne legyen szabad semmit az osztályból az épületen kívül kikölcsönözni. A leltárak szakértők által időről-időre vizsgáltassanak meg...”

33 „Hogy a tudományos világ és hazánk számára minél virágzóbbá s hasznosabbá tehessük, szükség, hogy ezen szakban, bizonyos napokon kinyittatván, az őr vagy segédőr jelen legyenek, s a kérdezősködő tudomány-barátoknak felvilágosítást adjanak.” 34 „A szobor-gyüjtemény, valamint netalán egyéb művészeti becsű tárgyak, legnagyobb óvatosság mellett helyben az azt kivánók által lemásoltathassanak.”

35 Képviselőházi napló, 1869. 6. kötet, 235.