Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

IV.Szemle

„...még a vadakat is megbűvöli” –

17–18. századi bencés prédikációk SZELESTEI N. László, Magyar bencések prédikációi a 17–18. század fordulóján

, Budapest, MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2014 (Pázmány Irodalmi Műhely: Lelkiségtörténeti források, 3), 204 p.

„Értékeit mint hagyományt kellett volna megbecsülni. Most már nehéz lesz őket kikaparni az omladék alól s a felejtés sírjából Lázárként feltámasztani” – írta Lukácsy Sándor a 17–18. század prédikációirodalmáról 1994-ben. A műfaj, amelyet akkor még kitagadottként jellemzett, mára valóban feltámadt – legalábbis ami a prédikációtörténeti kutatásokat illeti –, és az utóbbi két évtizedben egyre nagyobb figyelmet kapott. E feltámadás egyik jelentős hírhozója és a kutatási irányok egyik számottevő jelzője például a 2012-ben tartott, A kora újkori prózai kegyességi műfajok című konferencia és az ott elhangzott előadásokból szerkesztett kötet. Emellett a régi magyarországi irodalommal kapcsolatos konferenciák (különösen a Barokk Lelkiség és Irodalom Kutatócsoport konferenciái) között már alig akad olyan, amelyen nem találkozunk e műfajjal.

A mai szakirodalom térköveit elsősorban a nyomtatott szövegeken alapuló elméleti és retorikatörténeti vizsgálódások alkotják. Ritkábban esik szó kéziratban maradt szövegekről, vázlatokról, holott a kéziratokkal kapcsolatos kutatások eredményei azt mutatják, hogy méltó a figyelemre a már ismert és az irodalomtörténeti kánon által elfogadott szerzők nyomtatásban meg nem jelent munkássága is.

A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport legújabb szövegkiadásának bevezető tanulmánya a beszédek kéziratos vagy vázlatos formáinak szerepét emeli ki: „A kéziratos vázlatok és fogalmazványok közelebb állnak a ténylegesen elmondott beszédekhez, mint nyomtatott változataik” (8.) – véli a szerző, Szelestei Nagy László, aki Tarnai Andor megállapítására utalva a csíksomlyói prédikációk kiadásakor is felhívta a figyelmet a leírt és az elhangzott variánsok közötti lehetséges különbségek problémájára (Magyar ferencesek prédikációs gyakorlata a 17. században).