Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
KÉT SOPRONI BENCÉS VISZONTAGSÁGOS UTAZÁSA 1820-BAN 157 az eső (Uvidus esse polus), eltörhet a kerék (frangi rota) , tengelyig süllyedhet a kocsi (mergier alnus) , s ha az időjárási és útviszonyok nem okoznak nehézséget, útonállók még mindig rátörhetnek a védtelen utazókra, vagyis nem csak a testi épség, de maga az élet is veszélyben foroghat: Adproperare latro, vita perire potest (vv. 9–10), mindent egybevetve ahogy az előző két sorban megfogalmazódott: az utazó sohasem szabadulhat a jogos félelemtől, ha egyszer útra kelt (Non eris a iusto liber, peregrine! timore, / A patriis quaerens dissita regna focis – vv. 7–8). Mindez persze már csak kései fölismerés, hiszen ahogy a bevezető utolsó két sora elárulja, ezt a bölcsességet saját kárukon tapasztalták meg: Multa viatorum quam sit condigna querela / Magna pericla viae me docuere meae (vv. 19–20). Az első húsz sor kellőképpen megalapozza tehát várakozásunkat: szerencsés végkimenetelű, de viszontagságos út leírása következik. Előfeltevésünkben nem is csalódunk. Az utazás történetének elbeszélése az ötlet ismertetésével indul: a két bencés elhatározta, hogy az őszi iskolai szünetben (festis autumnalibus – v. 21) megnézik a Soprontól légvonalban mintegy negyven kilométerre fekvő Wiener Neustadt, vagyis Bécsújhely (urbs nova) legfrissebb látnivalóit, amelyeket a hír már jókorára nagyított (vv. 27–28). Ezután közös elhatározással (voto concordi) megállapodtak, hogy október másodikán (sexto nonas Octobris) útnak indulnak egy bérelt szekéren. A bérletet Szolár Mátyás atya intézte, akinek sikerült tizenöt guldenért, magyarul forintért (florenos ille petebat/ Ter quinos... vv. 29–30) föl fogadnia egy kocsist. Miután a bencés atyák sikeresen nyélbe ütötték az üzletet, az előzetes tervek szerint délután két órakor a soproni rendház kapuja előtt megjelenik a baljóslatú módon Phaëtonnak nevezett kocsis: Hora secunda fuit minimam post verticis umbram / Qua Phaë ton nostras constitit ante fores (vv. 39–40). Mivel úgy szá moltak, hogy óránként kb. tíz kilométert tesznek meg, reálisnak tűnt a terv, hogy négy óra alatt Bécsújhelybe érnek a két ló (az egyik fehér, a másik sárga) vontatta, bőrfedeles fogattal. Nem is meglepő, hogy a két vidám bencés először úgy gondolta, csak nevetnek majd a kocsi védettségében, ha nyakukba szakadna az őszi ég: Nos recreat currus bene pellibus undique tectus / Ridemusque dolos, imber inique! tuos (vv. 47–48). Minden jó szándék és bizakodás ellenére az első benyomások nem voltak kedvezőek: a kocsis mérhetetlen ostobasága arra ragadtatja Bernardin atyát, hogy a híres ókori görög festőt, Zeuxist szólítsa meg, hogy fölhívja figyelmét, ha a tömény ostobaság képét szeretné megfesteni, jobb modellt nem találna nála: Zeuxis! si stupidi vis pingere symbola, specta, / Plus nemo stolidae simplicitatis habet (vv. 57–58). S ráadásul a két gebének még a bordáit is meg lehet számolni! De a bencés atyák nem esnek kétségbe, hiszen nem szabad a külső alapján ítélni, ami már oly sokakat szedett rá, s a sovány retorikatanár Mátyás atya mondja is, hogy
