Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
EGY ELFELEDETT BENCÉS RENDI KÁPTALANGYŰLÉS 1395-BŐL 103 tékonyságot minden bizonnyal nem annyira a magasabb műveltséggel kapcsolatos igénytelenség, hanem sokkal inkább egy új, 15. századi jelenség, a kommendátori rendszer fogta vissza.9 Mályusz egyes elemeiben kétségtelenül helyes modellje kialakításakor két fontos jelenség érdemi értékelésétől – tőle egyébként szokatlan következetlenséggel – eltekintett, nevezetesen attól, hogy a Mohács utáni tetszhalálból a bencés szerzetesség képes volt újjáéledni, s ehhez kétségkívül az 1500-as évekkel megindult, utolsó középkori reformkísérlet teremtette meg az alapot, valamint attól is, hogy az utolsó két középkori században igenis volt szándék és igény a bencés szerzetbe való belépésre. A továbbiakban ez utóbbinak a megvilágítására szeretnék bemutatni néhány – talán kevéssé ismert – forrásadatot. A 14–15. század pestistől terhes és polgárháborús viszonyai között nem volt kirívó eset, amikor 1347-ben Jakab bácsi prépost, majd 1359-ben a pankotai főesperes pálosnak állt,10 vagy amikor 1431-ben a kecskeméti plébános húszeszten dőnyi szolgálat után jól jövedelmező javadalmáról lemondott és belépett a zalavári bencés monostorba.11 Cselekedetük okát ugyan közelebbről nem világítja meg a három, korunkra maradt forrás, aligha lehetnek azonban kétségeink afelől, hogy egy ilyen életmódváltást a lelki béke keresése indokolhatott leginkább. Mindazonáltal a szerzetesség a középkor egyházi társadalmában markánsan elkülönülő csoportot képezett, amely alapjában véve a világi papsággal szemben tudta megfogalmazni önmagát, s amelynek egyes tagjait a közösségérzés sajátos formája kapcsolta egymáshoz. A késő középkori rendi bullárium elemzése alapján Sarbak Gábor feltételezte, hogy a communicatio privilegiorum a pálosokat a karthauzi akkal azért köthette össze, mivel a pálosok a karthauziakban látták az ősi coeno bita eszmények legkiválóbb megvalósítóit. 12 Mályusz a premontreiek és a domon kosok egymás iránt érzett kölcsönös rokonszenvére mutatott be forrásadatokat, amelynek hátterében a reformszellem, a közel azonos vilá gi feladatrendszer és a regula közössége állhatott. A bencés és a ciszterci szer zeteseket a közös ősi eszmények követésének igénye sorolta egy családba. Ez a fajta belső szolidaritás lehetett az alap arra, hogy amikor 1500 körül Tolnai Máté kialakította méltán nevezetes reformprogramját, ennek egyik lényegi elemévé tette azt, hogy a szerzetesi létszámot nem kívülről jövő, bizonytalan lelki és társadalmi hátterű civilekből, hanem más rendekből jött, kiképzett szerzetesekből igyekezett feltölteni. A rendi átlépésekre a korábbi időszakból nem kevés példa volt már ekkor. Nem voltak egyediek az olyan esetek, mint amikor domonkos szerzetes állt a zebegényi apátság élén vagy a pápa bencés apáti tisztre ferences szerzetest javasolt.13 Ilyenkor 9 CSÓKA (1969), II., 549–555. 10 Regesta supplicationum I., 271, majd 171–-172 (351. sz.); II., 170, majd 413 (341. sz.) 11 Diplomata pontificum II., 52 (58. sz.). 12 SARBAK (1989), 161. 13 CSÓKA (1969), II., 652.
