Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
Szovák Kornél Egy elfeledett bencés rendi káptalan gyűlés1395-ből KOSZTA LÁSZLÓ barátom emlékének ajánlom A magyarországi szerzetesrendek késő középkori reformkísérleteinek tipológiáját máig ható érvénnyel Mályusz Elemér dolgozta ki az 1940-es években összeállított egyetemi előadásain, majd első kiadásban 1971-ben megjelent, vitákat kavaró könyvében.1 Vizsgálatai szerint a szerzetesség történeti fejlődésének hajtóereje az az ellentét volt, amely az anyagi biztonság megteremtése folytán fokozatosan bekövetkező fegyelmi hanyatlás és az ősi eszmények megvalósítására való állandó törekvés között feszült, s amely rendszerint rövidebb-hosszabb megújulási mozgalmakban oldódott fel. A rendi reformra való törekvés hatékonysága Mályusz szerint általában attól függött, mennyire voltak vonzóak azok az eszmények és célok, amelyeket a rend fiatal tagjai elé tudott tűzni. A monasztikus rendek 1260 körül induló, visszafordíthatatlannak tűnő hanyatlásának okát a neves evangélikus történész a társadalomban bekövetkezett változásokkal magyarázta. Az emberek biztonságra való igénye és a monolit, csak nagyon lassan változó viszonyok miatt a bencés szerzetesség nyújtotta kollektív vallási formavilág mintegy félezer esztendőn keresztül kielégítette a társadalmi igényeket, a „második feudalizmus” beköszöntével azonban az 1200-as évektől rohamos változások indultak meg. Megjelent a városban koncentrálódó szegénység, s a legtöbb ember immár a kollektív formákkal szemben az egyénre összpontosított lelki gondozást részesítette előnyben, melyet a kolduló rendek kezdettől biztosítottak, s ez a rendek anyagi támogatásában is merőben megnyilvánult.2 A nyugati kereszténység az 1 A munka elkészültére és Mályusz munkásságában elfoglalt helyére lásd KOSZTA (2007). A vele kapcsolatos vitára lásd F ÜGEDI Erik recenzióját: Századok 108 (1974), 1255–1258. 2 A továbbiakban a munka Koszta László és Homonnai Sarolta által sajtó alá rendezett és bőséges egyháztörténeti bibliográfiával (369–450.) felszerelt, 2. kiadását idézem: M ÁLYUSZ (2007), 197–237.
