Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
I.Tanulmányok
12 SZITA BÁNK OSB ja az volt, hogy cáfolja azt a nézetet, amely szerint a tragédiát a keresztények okozták volna: Róma kifosztása az istenek büntetése lenne, mert a rómaiak elhagyták ősi vallásukat. Mivel Szent Ágoston művelt pogányoknak szánta a könyvét, klasszikus latin nyelven írt, amelyhez ragaszkodtak pogány olvasói. Mivel a három szerzőt száz-száz év választja el egymástól, és klasszikus latin nyelven írtak keresztény témákról, kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy megvizsgáljuk, melyek voltak azok a keresztény kifejezések, amelyek a 3., 4., illetve az 5. században belefértek igényes latin nyelven írt művekbe. Minucius Felixtől fő forrásunk Octavius című írása. Christine Mohrmann megállapította, hogy szerzőnk a 3. század elején megpróbált mindenben a klasszikus latin szabályaihoz alkalmazkodni. Nem próbált létrehozni keresztény stílust. Mindössze három jövevényszót használt, amelyek az elsők között lehettek a keresztények latinjában: 1. Carnalis – testi: ezt a melléknevet a keresztények használták a spiritalis – lelki, ellentéteként, ’anyagi’, ’érzéki’ jelentésben. 2. Vivificare – éltet: ez az ige új alkotás a vivere – élni igéből, a keresztények számára kedves -ficare képző segítségével. 3. Resurrectio – feltámadás: már nagyon korán ezzel a főnévvel jelölték Krisz tus és a hívek feltámadását a halálból. Lactantius szónoki képzést kapott. Rendkívül igényes stílusban írt, mert az volt a meggyőződése, hogy így jobban meg tudta védeni a keresztény hitet. Szent Jeromos a keresztény Cicerónak nevezte. Christine Mohrmann megállapította, hogy Minucius Felixhez képest nála sokkal több a keresztény kifejezés. Ez azt jelenti, hogy száz év alatt számos keresztény kifejezés nyert polgárjogot a latin nyelvben. Nézzünk néhány példát: 1. Jövevényszavak: angelus – angyal, a görögből származik, megtaláljuk mel léknévi változatát is: angelicus – angyali. A keresztségre két kifejezést használ: lavacrum – fürdő, és baptisma, de szívesebben használja az elsőt. Ez valójában szemasziológiai kifejezés, azaz régi latin szó, amely új, keresztény jelentést kapott. Bár Lactantius még előnyben részesítette a régi latin szót a görög jövevényszóval szemben, később mégis a baptisma terjedt el. Szívesebben használta a tin gere – alámeríteni igét, mint a baptizaré t. Ebben az esetben is a régi latin kifejezés mellett foglalt állást a görög jövevényszóval szemben. A keresztény közösségre két szót használt: a katolikusokat ecclesiá nak, egyháznak nevezte, az eretnekeket coetusnak, azaz gyülekezetnek. A görög ecclesia átvételével megkülönböztette az eretnekektől azokat, akik az egyházhoz tartoztak. Használta a diabolus t az ördög megnevezésére, de megtaláljuk nála latin megfelelőjét is, az adversarius t.
