Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)

I.Tanulmányok

BORKIMÉRÉS A SZENTMÁRTONI URADALOMBAN A 18. SZÁZADBAN 71

részének nem volt már bora, így biztos vásárlóként lehetett rájuk számítani. A szüret után a szőlősgazdák nagyobb részének volt bora, ezért ezen időszak alatt (tehát főleg a jobbágyok italmérési idejében) nem volt olyan gazdaságos a borkimérés. Így a jobbágyok jártak rosszabbul.29

Némely helyeken a falunak lehetősége nyílt az italmérés jogát megváltani. Ezt nevezzük száraz korcsmapénznek, vagy száraz-csapnak. A száraz korcsmapénz jelenti azt az átalányt

, amelyet a község a szabad bormérés jogáért, az urasági bormérés tiszta haszna helyett fizetett az uraságnak. Azért nevezték „száraznak”, mert nem a valóságos bormérés haszna volt, hanem csak az, amit az uraság a maga részére szerződésileg előre biztosított.30

A törvénykezés ellenére az egyes uradalmakban a kimérés időszakát a különböző urbáriumok, szállítólevelek határozták meg. A kocsmáltatás méretei a korszakban általában növekedtek. Nőtt a kötelező árusításba bekapcsolt helyek száma, a kimért bor mennyisége és a kocsmák száma. A fölösleg eladását nem a híres szőlővidékek erőszakolták ki, mert ezek (például Pozsony vagy Tokaj) könnyen tudták értékesíteni boraikat. De nem is azok a vidékek, ahol gyenge volt a közbiztonság (végvárak, hódoltság), vagy kevés volt a szőlőtermő terület. Elsősorban a közepes kiterjedésű és szőlőtermésű uradalmak igyekeztek a kimérés jogát minél jobban kiszélesíteni.31

A bor értékesítésére sok uradalom számára nem is nyílt más mód, ugyanis az exportot gátolta például a bor gyenge minősége, az osztrák–porosz vámháború nyomán kialakult magas vámok,32

de nagymérték

ben akadályozta az ország Ausztriának való kitettsége,33

valamint a korabeli rossz szállítási és útviszonyok is. A kimérés rendjét a korábban törvényekben és urbáriu mokban meghatározott határnapok figyelembevételével Mária Terézia 1767-es Urbáriuma egységesítette, oly módon, hogy ahol szőlőhegy volt, ott fél évig a jobbágyokat illette a bormérés joga (Szent Mihály napjától Szent György napjáig). Ahol nem volt szőlőhegy, ott háromnegyed évi borkimérés illette a földesurat.

34 A kocsmáltatás során nem a finomabb, hanem a silányabb borok kimérésére törekedtek.35

Akár a legrosszabb minőségű borokat is el tudták adni, méghozzá drágábban, mint a nagyobb tételekben értékesített, akár jobb minőségű borokat.

36 A gyengébb minőségű urbariális borokból sokszor nem állt rendelkezésre kellő mennyiség, ezért bevett szokás volt az uradalmak részéről, hogy még vásároltak bort a kocsmák ellátására, akár saját jobbágyaiktól,37

de más falvak parasztjaitól 29 CSOMA (1993), 178.

30 PRT V. 325.

31 Urbáriumok 38–39. 32 GERENDÁS (1934), 142.

33 SZABAD (1957), 91.

34 ÉGETŐ (1987), 235. 35 DÉNESI (2011), 65.

36 L. GÁL (1988), 193.

37 RAVASZ (1938), 69, 71; TÓTH (1987), 61.