Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
IV.Szemle
SZEMLE 367 Gábor írásai az Ikon és ereklye, míg Julia Bokody, Colum Hourihane, Marina Vicelja-Matijaši ć , Endrődi Gábor, Bokody Péter, Szakács Béla Zsolt és Laura Clea ver szövegei a Kép és kereszténység című tárlat tematikájához kapcsolódnak. A kötet végén a kiállított alkotások fényképes katalógusa áll, a műtárgyak részletes leírá sával. A szent képek kereszténységben betöltött szerepének alakulását mutatja be Varga Mátyás (OSB, Pannonhalma). A korai kereszténység számára a képek szinte mindig kultikus vonatkozásúak voltak. Ennek összefüggésében a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy keleten és nyugaton „a képek kultusza nem önmagában való s a devóció középpontjában [...] a liturgikus cselekmény áll”, ezért „sem a kép, sem a szobor, sem az ereklye nem emelhető ki sérülés nélkül ebből a kontextusból, egyik sem szemlélhető önmagában” (26). A kiállítás megálmodóinak ez talán a legfőbb érve az ellen, hogy stílustörténeti szempontok szerint kerüljön bemutatásra a középkori művészet, hiszen az pontosan ettől a kontextustól fosztja meg a tárgyakat. A szent képek 13. századi elterjedésével a nyugati kereszténységben is megjelent a képi ábrázolások kritikája és a képrombolás, amelyet legerőteljesebben a reformáció hozott magával. Azzal, hogy Luther különbséget tett a kultikus és nem kultikus képek között, tiltva az előbbit és engedélyezve az utóbbit, elindította azt a folyamatot, amely – Walter Benjamin kifejezésével – a képek kultikus és kiállítási értékének kettéválásához vezetett. Bár a katolicizmus a Trentói Zsinattal a hagyományos képtisztelet értékeinek megőrzését akarta elérni, de hosszú távon a hagyomány kötöttségei és a korszerűsödés vágya közötti feszültségben a művé szet inkább ez utóbbi felé tolódott, és a 19. századra a szent képek kultikus értéke egyre inkább „értelmezhetetlenné vált” (34). A művészet felszabadult a vallási kötöttségektől, a szentek és szent történetek megjelenítése pedig csupán tematika lett, amelyet besoroltak a múzeumok egyéb képi ábrázolásai közé. A szerző szerint a 20. századra „már végérvényesen és hosszú időre eltűntek a művészetből a szent képek. Helyüket fokozatosan felváltották a szentképek” (38), vagyis az olyan vallási tematikájú ábrázolások, amelyek egy nagy ívű vallási tradíciót próbálnak átadni a tömegkultúra nyelvén. Ezzel párhuzamosan a posztszekuláris művészet újra elkezdte felfedezni a szentség kérdését, amely új lehetőséget jelenthet a vallásos művészet újraértelmezésében. A szent képek nyugati kereszténységben betöltött szerepének vizsgálata után az ereklyetisztelet sokrétű dimenzióit világítja meg Klaniczay Gábor (Central European University, Budapest). A korai kereszténység idején a mártírok sírjainak tiszteletéből induló kultusz az Istennel való kapcsolatteremtés egyik lehetséges módját jelentette, amely a római patrónus–kliens viszony teologizált leképeződé-
