Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
IV.Szemle
352 SZEMLE Kruesz Krizosztom főapát és Simon Zsigmond tihanyi apát idején önálló üzleti vállalkozássá alakították a fürdőintézetet, hitelt vettek fel, elindították a telepen a parcellázást. Az 1866–1872 között történt beruházás jelentős fejlődést és korszerűsödést eredményezett. Az 1880-as években Füred bekerült az elsőrangú európai fürdők sorába. A pénzügyi nehézségek folyamatosan fenntartották azt a dilemmát, hogy a fürdőt a bencés rend saját kezelésében működtesse-e, avagy bérbe adja. Egy újabb, 1889-ben történt beruházás következményeként a fürdő jövedelmezőbb lett, elálltak az eladástól. 1892–1913 között növekvő forgalom mellett emelkedtek a bevételek is. A szakosodás és a fürdőszezon kiterjesztése érdekében határozták el a szanatórium és a Tibor-fürdő felépítését saját pénzen. 1915-re kialakult a fürdőtelep mai képe. A rend hatalmas összegeket költött arra, hogy a fürdőt az európai fürdőkultúra élvonalában tartsa. A könyv külön rövid fejezetben tárgyalja a füredi fürdőkultúra jellegét meghatározó gyógytényezőket és azok változásait. A savanyúvíz, a Balaton és a klimatikus viszonyok az egymást követő időszakokban váltak a füredi fürdőkultúra meghatározó tényezőivé. Mint minden fürdőhely kialakulásában, Füreden is a savanyúvízi források hasznosítása indította el a fürdőtelep kialakulását. A forrásvíz minősége és mennyisége határozta meg a fejlesztés irányát. A 19. század közepétől a savanyúvíz mellett – részben annak csökkenő hozama és minősége miatt – kezdték felfedezni a Balatont, előtérbe került a tóban való fürdőzés. A század második felében a hangsúly az éghajlati adottságok gyógyászati hatásaira helyeződött, és Meran példáján Füred éghajlati gyógyhellyé vált. A könyv monografikus jellegét erősíti, hogy igen részletesen foglalkozik a fürdői gyógyászat kérdéseivel. Az ismert és kevésbé ismert orvos- és orvoslástörténeti szakirodalom, valamint az újonnan feltárt levéltári források segítségével a füredi fürdőn folyó gyógyító munkának az eddig legteljesebbnek mondható összefoglalását adja. A feltárt adatok egyértelművé teszik, hogy a füredi fürdőkultúra alapja és mindvégig meghatározó tényezője a gyógyászat volt, melynek jellege és formái a kétszáz év során számos változást mutattak. A füredi gyógyászat négy nagyobb szakaszra osztható. 1770-ig a seborvosok tevékenysége volt meghatározó, és ennek megfelelően az alkalmazott gyógymódok a köpölyözés és az érvágás voltak. Ezt követően a 19. század közepéig a fürdőn alkalmazott orvosok a savanyúvíz belső gyógyászati hatásait alkalmazták, figyelemmel az európai gyógymódokra, miközben a seborvosok továbbra is alkalmazták az ősi gyógymódokat, és a gyógyászat részévé vált a balatoni hidegfürdőzés is. Ez a hármasság adta a füredi fürdő sajátosan magyar és balatoni jellegét. A 19. század második felében megjelent a szakosodás igénye, a klimatikus jelleg
