Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
tölts sós vizet reá, rakj zöld olasz kaport is közibe, a gyönge szárával együtt; nem árt, ha valamennyire apróra metéled is az olasz kapornak a szárát; tégy Laurus levelet is közte-közte. Azután jól bécsináljad az edényt, avagy hordócskát és hagyd állam valami három hónapig. Ha élni akarsz véle és igen sósnak tetszik, mosd ki a sóbul és add úgy az asztalhoz, mint az olivát. Ha igaz olajmagot akarsz hamar bésózni, végy oltatlan meszet, 6 librát szépen megszitáld; vizet amennyi szükség, tölts reá, hogy olyan hig légyen, mint a kása. Ehhez tölgyfa szitált hamut, 12 librát; tölts annyi vizet reá, amennyi szükség. Ebben az lévben tégy 25 libra szép olajmagot, hagyd benne 8 óráig, avagy legföljebb tiz óráig; azonban ennyihányszor egy fácskával megforgasd, de meg ne sértsed. Vedd ki azután és mosd meg vízben, és igy öt vagy hat nap áztasd friss vízben, melyet gyakran köll változtatni. Azután ki köll venni és sós vizbe tenni, amelyben az olasz kaport apróra metéltek, főztek és igy fazékban, sós vízben tarthatni. CCXC. A fejér korontári répát is, igen szokták a németek savanyítani és kétképpen. Elsőben megapritják, tudnia illik, a répát, és szépen meghámozzák; azután egy tenyérnyi széles deszkán vagy zsindelyen középszerént; hat vagy hét, vagy amennyit akarnak, éles vas, vagy bádog fogakat csinálnak, s azon a deszkán vonogatják a répát és azok az fogak között aláhull a metélt répa. Azért valami sáfot, vagy más edényt köll a deszka alá tenni, de elsőben minekutána meghámozták a répát, friss vizbe köll hányni egy kevés ideig, hogy kivonja a keserűségét; azután köll metélni. Némelyek az szecskametélő ládán is metélik, amint az vörös répárul oda föl; de előbb az egész hámozott répát, azon a ládán szeletenként metélik; azután meg azon szeleteket rakják ládába, s úgy aprítják. Azután egy tiszta hordóba, vagy edénybe rakják; kézzel nyomják és tömőfával is valamennyire, de nem oly igen, mint a káposztát. Ha megtelik az edény, tiszta temérdek vásznat teritnek reá, amint az edénynek szélessége van; azután tiszta deszkát fölibe és valami kövekkel megnyomtatják, de nem fölöttébb, s úgy hagyják két vagy három nap; azután érni kezd és tajtékozni, s úgy köll friss vizet reá tölteni és a tajtékot lehányni. Ezt pedig legalább minden héten egyszer meg köll tisztítani és a tajtékját lehányni, s friss vizet reá tölteni, hogy fölül légyen a leve; jól megsavanyodik. Nem is köll se só, se kovász hozzá. 2. Még ennél is apróbban savanyítják a répát; azért aki azt kévánja, vagy ilyen aprított répát végyen, avagy egészet és azt öreg vágó késsel igen apróra vagdalja; mentül apróbbra akarja. A végre németek, nagy öreg hosszú és széles vágó késeket tartanak és mind a két kezekben egyetegyet vésznek és néki állanak ennyihányan egy hosszú asztalon, s úgy vagdalják. Azután úgy csinálják bé, mint a más aprított répát, s úgy is bánnak véle. Igen jó étek vacsorára, ha jól megzsirozzák; jó kövér szalonnát is bárányhust tésznek köziben. CCXCI. Még egy füvet nem akartam kihagynom, akit a lengyelek deákul ursi blanca, lengyelül bars, magyarul medvetalpnak neveznek; elég terem a szőlők lábjában, a réteken, erdőkön, kertekben is a fák alatt, itt minálunk Magyarországban. Öreg levelei vannak, mint embernek a tenyere, elosztva, kiknek egy ujjnyi temérdek kövér üreges szára, majd két arasznyi hosszú, nagyon elterjed néha a földön. Azt ők igen egészséges fűnek tartják, mikor nyers paréj módra főzik a betegeknek. Egyébként májusban, vagy mikor nagy a levele és még kóróban nem ment, 67
