Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
del öszveelegyitik, azért meg köll várni, hogy az ganéjnak nedvessége alá szivárkozzék a földbe; legottan forgassák meg a földet és mindenfelől jól öszveelegyitsék véle a ganéjt. Kinek csak annyinak köll lenni, az mennyi elég, hogy az meglankadt erejét a földnek és erőtelenségét megjobbitsa, mert jobb gyakrabban ganéjozni, hogy semmint fölöttébb. Ahol pedig igen szűk a ganéj, annak helyébe élhetnek. 1. Agyaggal, kit az halastókbul, patakokbul és más vízálló helyekbül kiásnak, aki nem sokkal alábbvaló a ganéjnál; főképpen az spárgára, a ganéjos iszap is, ahol kiöntött az káposztás földre. 2. Igen hasznos az reves, avagy rothadt fűzfában, nyárfában, tölgyfában lévő por, avagy föld, ha más jó földdel öszveelegyitteti; főképpen az virágokra, szagos füvekre és veteményekre. 3. A timároktul maradott cserehéj, az mint oda föl is 6. részben megírtam; ha két vagy három esztendő alatt megkezdett rothadni. Vannak az kik fejér krétaszabásu földdel, ganéj helyett élnek, meg lehet ez az szőlőtövekre, de nem az virágokra. Az mint se hamu, se só, sem eleven mész nem alkalmatos azokhoz, hanem amint ennyihányszor megmondattam az káposztás föld, akiben a ganéj földdé vált. Azt pedig, hogy hasznosabb légyen, legalább minden hatodik esztendőben ki köll ásni, egy vagy két tenyérnyire és megént az káposztás földre hordani, ez helyett pedig más újabbat és frissebbet; azon káposztás földrül öszvegyüjteni és béhordani, mert az megvénhedt föld, ha sokáig úgy hagyják, lassan-lassan megsoványoszik. De mivel a tágas kertre nem érkezhetik a kertésze, hogy minden esztendőben megganéjozhassa, azért legalább egy részét a kertnek, egy esztendőben, más részét másodikban, harmadikát harmadikban megtrágyázza, hogy minden harmadesztendőben az egész kert megzsirosodjék. Efféle föld nemcsak a hagymagyökerü virágosnak, anemonéknak, hanem szegfüveknek is rósáknak, virágos fáknak és csemetéknek is hasznos és még az apró magoknak is, csakhogy ezeknek jó aprón megrostálják. §. III. Az öntözésrül CLVII. Csaknem minden kerti veteménynek és cselédeknek szükséges az öntözés, mikor igen száraz az üdő, vagy természet szerént való, mint az eső, harmat, hó, etc.; avagy a kertésznek szorgalmatossága által. Háromféle a hasznos és jókor való eső. 1. Az mely ősznek végén és télnek kezdetin esik, mert azáltal az nemzőstül való erőtlenségek a gyökereknek, megújul. 2. Az aki mindjárt a nemzés előtt esik, mert akkor szükséges a bőv eső. 3. Mikor a fák elvirágoztak. Az alkalmatlan és ártalmas esők azok, kik az virágzásnak kezdetin, avagy közepin esnek, mert akkor mind elvész, virágjában megrothad és lehull a virág. Ha az eső meg nem felel az kertész kévánságának, az ő serénysége által, öntözéssel köll megsegíteni a nedvességet alkalmatos hónapokban, napokban, órákban. Csaknem egyenlő Ítéletben vannak a kertészek, hogy nyárban, mikor délben a nap igen süt, nem köll öntözni. Kinek különb-különbféle okát adják, az kit én most nem vizsgálok. Némelyek kiváltképpen való okát azt adják, hogy a virágok, avagy vetemények körül a föld igen megszárad és keményen meghátjázik, hogy az étszaki harmat sem hathat a földben és kiszáradnak a gyökerek. CLVIII. Mindazonáltal az fövenyes földön igen hasznos az déli öntözés. Legjobb üdeje az öntözésnek télben, ha szükséges, a napkelet után két órával; nyár-42
