Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)

Nadányi János: Kerti dolgoknak leírása (1669)

vebb gyümölcsöt fogsz szedni. A vermet penig egy kemence formán ássad, mely­nek alsó része felsőnél tágasabb légyen, hogy annál tágasabban széledjenek el a gyökerek; és télben kevesebb hideg, nyár­ban kevesebb meleg, vagy pára, szoros száján hasson által. Közönségesképpen peniglen az élő fácskákat úgy rendeljed el, hogy a gyengébbek az erősebbektől ne nyomattassanak, mivel sem erőre, sem nagyságra nézve — nem egyenlők, s nem is egyenlő üdő jártában nevekednek meg. Hozzáadom Marcus Varrobul, azt, hogy az élő fákat renddel kell palántáim, hogy azokat minden részrül a Nap és Hold meg­főzzék. Továbbá felette igen el kell kerül­ni, hogy erős szélvészek után és égnek­­erővel való csapási után az élő fákat meg ne sebesitsed vassal, vagy elvágjad; kivált­képpen a gyümölcsözőket. Melyet ez ver­sekkel igen szépen kiirt Jovianus Pontanus „Midőn sem mesterség, sem fegyver s álnokság, Ég ellenkezését el nem hordozhatják. Zöld erdők s ligetek hidegtől megfagytak, És rontott kerteket szkütiai észak, üreg folyó vizek tartották menteket, Erős napkeleti szél a fákra esett, Sem fegyverrel avagy fejszével nem kellett Vagdalni, megszáradt és fagyos kerteket. Sőt ezeket mésszel és záporesővel, Segétni lágy meleg idő, ha volt és tél. Vidám élő fádot, hogy felnőtt tövéiül, így eszedben vötted bimbóval és szemmel.” El kell azt is kerülni, hogy egyik élő fá­ra, másiknak csepegése, ha a szél fu, ne csepegjen, kiváltképpen ha nem egyne­­mük lésznek. Ismét, hogy nyárban verő­fény a gyökeret ne érje és az ember keze tetejéhez az ágnak keményen ne nyúljon, vagy a barom; leginkább penig a kecske Marcus Varró — Varró, Marcus Te­­rentius (i. e. 116—27) római történet­író és gazdasági szakíró, a mezőgaz­daságról szóló munkája a római kor egyik legfontosabb szakirodaimának számít Jovianus Pontanus — Pontano, Gio­vanni (1422—1503) olasz író, költő, a reneszánsz Itália egyik legnagyobb alakja. A nápolyi királyi udvarban élt, ismert akadémiai előadó volt, filozó­fiai és asztrológiai műveket is írt. 135

Next

/
Thumbnails
Contents