Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
tul, ha ennek föliben egy árkos folyó papirost tészen; csakhogy késedelmesebb a lefolyása. Ha ki akarja, hogy szép piros és jó izü légyen, harmadrészt Szent János szőlőcskéjének, avagy Hitesnek kifacsart levébül tégyen hozzá és annak minden pintjéhez fél font nádmézet; azután lassú tűznél halkan főzd meg és keverd szüntelen, hogy az edényhez ne égjen. Ha jól megfőtt, próbáld meg az óntányéron, mind oda fel; azután tedd formába, vagy iskátolába, mint a birsalma liktáriomot. CCCXLIV. Némelyek nádméz nélkül csinálják bé a fele meggyet, főképpen a szegények. Ehhez alkalmas meggy és Ribesbül kifacsart levet vésznek és harmadrészét béfőzik; azután tészik belé a megygyet, melynek fele szárát elmetszik, azután egy uj mázos fazékba (melyet forró vizzel jól kiöblítettek) tészik és tiszta deszkával megnyomtatják, hogy felül ne lebegjen a meggy. Aki akarja, hogy édesebb légyen, letajtékozott mézet tölthet hozzá. Az ilyen meggyhez egész Szent János szőlőcskéjét mind csutkástul, s vadsomot is tehetni; de ehhez nádméz, vagy méz is kell. Ez a liktáriom, felette jó és hasznos a nagy hévségben és gyulladásban, mikor igen száraz a szája, nyelve, torka az embernek; és nemcsak megnedvesiti, meg is hüvösiti; a felettébb való szomjúságot eloltja, a forróságtul ellankadt erejét megvidáinitja, szája izit és az ételre való kívánságát megélesiti. CCCXLV. Mások borban is főzik egészen, a szárát leszaggatják, nádmézet, vagy mézet tésznek belé, és megnyomtatják. Egyebek és néhányat a száránál öszvekötnek, megfonnyasztják egy kévéssé, renddel öszverakják az edényben; törött fahéjjal meghintik és nádmézes bort töltenek reá, vagy megfőtt édes mustot. Meggy és szilva lével együtt, végy meggyet; szedd le a szárát, tedd egy vasfazékba eleven szén-117