Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
vizet reá és meghevül a mész, s elromlik egy mástul; igy a hangyáknak egy része megégeti magát, a többi elszalad előtte. Más orvosságokat is gondoltak ezek ellen; ama fekete szekérkenőt vésznek és alul egy lábnyi magasságra a földiül, környöskörnyül a fát békenik véle. Azután mintegy rőfnyire a kenőn felül, juhgyapjuval környül tekerik a fát; úgyhogy alul elérje a kenőt, de igen vékonyan meg kell tépni. Azután mikor a verőfény szolgál, felfutnak a hangyák a fára s bémázolják a lábokat, hogy ragadósak lésznek; igy mind a gyapjúra ragadnak és ott maradnak. CCCX. A hangyáknál inkább vesztegetik a fát a hernyuk. Ezeknek a férgeknek kivesztésére hasznost) módot nem találtak a kertészek annál, hogy mikor a fáknak ágain, hernyufészket látnak, azt szorgalmatosán télben, januárban, vagy februárban leszedjék kézzel és ha úgy el nem érhetnék, arra való ollóval letörjék, avagy csípjék. Az ollónak pedig, aki legalkalmatosabb, annak oda fel az éli légyen valamennyire horgas, de jól öszvemenjen; a nyele egyfelől hosszabb, kinek a vége felé egy vasfogó karikácska, a végén üres légyen a vas, hogy azt a póznába vonhassák és szegezhessék; a másik nyele rövidebb légyen és abban egy madzagot vonjanak, mely a kerékre szolgáljon és póznán alá érjen; úgyhogy mikor megvonsszák a madzagot, öszvemenjen az olló és lemesse az ágat. De a két nyél között még egy hajlandó vasnak kell lenni, hogy mikor megvonják a madzagot, engedjen; mikor pedig megeresztik, kinyissa az ollót. CCCXI. Más egyéb állatok, a fáknak ellenségi alig találkoznak, melyekrül imittamott nem Írtam volna. Kiváltképpen a Veteményes kertben és Calendariumban. A fán termő gombák, s a görcs is ártalmas a fáknak, az is igen veszedelmes, ha minekutána elvirágzott a fa, kőeső megveri, avagy hideg záporeső, avagy erős szé/tül megfujatik, avagy hideg köd, akár hóharmat esik. Ez az utolsó leggonoszabb, mert ahová esik, oly vastagon rajta marad, hogy nehezen vész el róla. XV. RÉSZ A gyümölcsnek leszedésérül és tartásárul CCCXII. Minden dolognak bizonyos ideje vagyon, a bölcs mondása szerént, azért a gyümölcs leszedésére is, egyik üdő alkalmatosabb a másiknál. De kiváltképpen, a Hold forgására kell nézni, mivel annak egy részében, hamarább megrothad akármi is, hogy sem más részében. Mely dolog nyilván tetszik, az épületre való fának levágásában. Azért ebben a dologban nem értenek mindnyájan egyet, mert némelyek azt kévánják, hogy ujholdra szedjék a gyümölcsöt, némelyek holdfogytára, avagy töltére. Mert ujholdra minden gyümölcs nedvesebb, hogy sem fogytára, avagy töltére; azért hamarább is megrothad. Noha sokan inkább akkor szedik le az álló gyümölcsöt, mikor a hold nevelkedik. A régiek ősszel, mikor a nap az étszakával egyenlő volt, örömesben szedték a gyümölcsöt, de nem elébb, hanem tizenötödik napja után a Holdnak. Mindazonáltal, ebben is a tartományoknak, égnek és fáknak természetihez szabja ember magát. 103
