Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Szalakótapárok
déke fejlődik, mivel kora tavasszal párzik s nyár derekán másodszor is. A petéket levelekre helyezi a nőstény, mégpedig egyesével. A kikelt lárvák a vízfenék iszapjába süppedve fejlődnek ki. A második generáció egyedeinek megjelenése után az őszi hidegek miatt a víz közeli avarban, esetlegesen fák repedéseiben telel át. A tavasz első melege előcsalogatja, amikor a víz még csak 3-4 fokos, a molnárkák már aktivizálódnak. Különben ők a vízipókok - a rajzfilmekben... A kabócák közül talán két faj eléggé ismert, az egyik a rétek füszálcsomóin tajtékot hagyó ún. tajtékos kabóca, amely nem védett ugyan, de a rokona, az óriás énekes kabóca (Tibicina haematodes), igenis védett. Erről tréfásan emlékezik meg az antik görög költő, Xenarkhosz (Férfiak, figyelem! Sem nőnapra, sem Valentinnapra nem való!): „A kabóca vígan él, felesége nem beszél.” Ugyanis hangoskodni csupán a hím képes, a potroha elején helyezkedik el két ovális hártya, melyet jól fejlett izmok összehúzása által rezegtet. A trachaea-hólyag pedig a hangrezgést felerősíti. 6-8 cm hosszú, három pontszeme van. A hangadást nászkor is megfigyelték, s feltűnő, hogy ilyenkor több nőstény szívesen a hím köré seregük: úgy tűnik, a kabócafi nagy bűvölő... Nálunk az óriás énekes kabóca elég ritka. Az elmúlt harminc évben két-három alkalommal figyeltem fel rá hangja alapján, feltehetőleg a vasútállomás környékén húzódott meg, miután balkáni szállítmányokról átrepülhetett a platánfákra. Egyik másik évben a vidám hímek a posta melletti platánfa törzsén muzsikáltak, máskor a Nyugati pályaudvar csarnokában. A fogólábú fátyolka {Maniyspa styriacá) olykor-olykor mutatkozik csak nem vegyszerezett kertekben. Érdekességnek számít, hogy valami miatt a munkahelyi ablakom rése alatt 8-9 példány is bebújt a múlt évben, de elpusztultak a novemberi fagyos napok idején. Kb. 50-60 tojást rak le, petenyélen helyezi el azokat a levelek fonáki, ritkábban színi részén. A násza júliusban van, a furcsa lárvák gyorsan fejlődnek; mindig az imágóik telelnek át. Nagyon hasonlít az imádkozó sáska testformájához alakja, táplálkozási specifikációjához, még a fogólábak tekintetében is. Viszont a fogólábú fátyolka kitartóbban és biztosabban repül, mint az imádkozó sáska. Az aranyszemű fátyolka (Chrysopa perla), mint rokonfaj pedig a biológiai védekezésben játszik fontos szerepet. A közönséges hangyaleső (Myrmeleon formicarius) élete a laza szerkezetű talajokhoz kötött. A lárva felületét előreálló szőrzet fedi, emiatt csak „tolatva” tudnak közlekedni. Kitűnő vadász módszere van, tölcsérszerű kürtőt alakít ki, az állatka besüpped a homokba és csak vár, vár és les. Szükség esetében szinte kirobbantja magát a rejtekhelyről, az ínyenc falatnak a menekülése szinte reménytelen. A csapda 6-8 cm átmérőjű, amit akár 20 perc alatt képes megásni. A lárvák tulajdonképpen vérengzők, de csak szükségből ölnek, hatalmas fogóik félelmetesek. Mérget eresztenek az áldozatba, majd pedig a folyékony és enzimmel megbontható szerves anyagokat kiszívják áldozatukból. Elárom végig is élhet, imágó vagy báb állapotban egyaránt áttelel, bár a bábállapot kedvező hőmérsékleten mindössze két hét lenne. Ha viszont kedvezők a 79
