Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Turjánok titkai (mocsári teknős, vízisikló)
TURJÁNOK TITKAI (MOCSÁRI TEKNŐS, VÍZISIKLÓ) Van, ahol turjánnak, másutt meg őrjeges területnek nevezik azt a „wetland”hoz, vagyis a vizes élőhelyekhez közeli területet, amely valaha a Duna-Tisza köze homokdűnés és mélyedékes laposait jellemezte. Jobbára azonban a „nagy természetalakítás korszakában” ezeket eltűntetve, feltöltve és művelés alá vonva - megsemmisítették. Olykor egy-egy zsombékos, nádas terület torzsái meglepő helyekről kerülnek elő, amin a házalapozást végző ember ugyan csodálkozik, pedig a terület múltjából lehetne rá következtetni, hogy problémát okoz. Az 50-es években a Duna-Tisza köze hatalmas tőzegvagyonának csak részbeni szakszerű kibányászása és felhasználása ugyancsak gyorsította a turjánok eltűnését. Ma sokszor csak egy mélyebb árok és annak gazdag faunája, buja növényzete, vagy a váratlan párásodó talajfelszín utal a kérdéses terület geotörténelmi másságára. Szerencsére azonban akadnak állatfajok is, melyek kiváló indikátorok. A tarajos gőte (Tritunis cristatus) talajvizes években a Szűcs-telep utcáinak árkaiban, a Malomtószélen is tömegesen jelentkezik, de akadnak más állandó előfordulási helyei is. Az olajbarnától a feketéig változik a hátszínük, a hasi oldalon sárgás, a testét borító pettyegetettség is jellemzője. A hímek feketék, a fiatal állatok és a nőstény példányok sárgásbarnák. Tavasszal van a nászuk, a hímeknek a háttaraja is eltér a nőstényektől. Több száz petét rak a tarajos gőte, s 2-3 nap múlva kelnek ki a lárvák, az átalakulásokhoz 3 hónap szükséges. Egész Európában honos, az Urál-hegységig bezárólag, s 1000 m magasságig is merészkedik, de a nyári aktivitásához szükséges hőigénye miatt a nagyobb hideget nem viseli el. A barna ásóbéka (Pelobates fuscus) sem ismeretlen Cegléd környékén, nem kedvelik az emberek ezt a hasznos és védett fajt - pedig hogyha kevéssé vagy semennyire sem csípnek a szúnyogok elsősorban nekik köszönhető. A hátának rajzolata egyedi különbségeket mutathat, a hasi oldala sárgásbarna. E színt megőrzik, mert elsősorban homoktalajú területekre koncentráltan élnek, így az Öregszőlők, Ugyer és Csengeriszél kertjeiben. Az Arai-tótól Észak-Franciaországig mindenütt meglelhető. Amíg a párzási idejük van, víz mellett és vízben tartózkodnak, a nőstény a petéit fonálszerűen és csoportosan rakja le, olykor vízbe nyúló növényekre csavarodik a fekete petesor. 3 cm-s korban alakulnak át, azután már a homok és a növényámyék hűsét keresik melegben, de éjjel nagyon határozott irányban vadászni járnak. A zöld levelibéka, Hyla arborea viszont képes a színét is változtatni. Ha a környezete barna tónusú, aranyosbama színű lesz, de a leveleken lapulva és ugrándozva zöld szint vesz fel. A színe az egyed idegi állapota folytán is változik, erre már a reneszánsz olasz természetkutatói is felfigyeltek. A násza szintén vizes helyhez köti, de később elégséges számára az öntözött terület párája is. A legkü57
