Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Baglyok Cegléden
Télidöben pedig a szigorodó idő biztos jele, ha húsos makktermésére telepednek a léprigók, süvöltők és a csonttollúak. Eredeti termőhelyein, s nálunk is erdőkben kivadulva és városokban egyaránt a madarak terjesztik magvait. A madarak által elfogyasztott édeskés húsból visszamaradt mag csírázásgátló anyagai könnyebben inaktiválódnak, mint kézi magkezelés által. Magja ennek ellenére elfekvő, a második évben kel ki a csíranövénye. Ezermag tömege 80-120 g, vagyis 1 kg-ban 10-12 ezer mag található. Mint már említettük, a fajjal vikariál Dél-Európában és Észak-Amerikában a déli ostorfa, amit ritkábban keleti ostorának is neveznek. A történelmi Magyarországon honosnak számított, ugyanis a Száva völgyében és az Al-Duna mentén természetes formában megél, mint a törökmogyoró és a cseresznyeszilva. Természetesen, ezek a fajok ma adventív és meghonosodott elemek „csupán” nálunk. A déli ostorfa tehát ezért sem alkalmas annyira városfásításra, mint a nyugati ostora, mert számos szempontból érzékenyebb és kényesebb fafaj. Ráadásul a két faj kérge, ősszel a nyugati ostorfa lombszíneződése, a lombhullás pompája is e fajt helyezi előnyösebb megítélés alá. Visszatekintve az elmúlt harminc év küzdelmes köz-botanikusi (mert ha van közíró, akkor lehet köz-botanikus is...) időszakára a helyi és országos lapokban mintegy tucatnyi írásban foglalkoztam az ostorfák állapotfelmérésével és a veszélyeztető okok elhárítási módszerével. Ha minden rendben volt, akkor csak a téli madáretetés látványával, a susogó ágakkal, a hajladozó ostorfákkal, ostorfaágakkal foglalkoztam. De szerencsére nem az ostorral, amelynek a készítésére is kiválóan alkalmas, így csak az maradt nekem, hogy amikor baj volt: ostoroztam - értük. Ennyit viszont mindig kell vállalni a köz-botanikusnak, aki sem az elefántcsonttoronyban, sem a stiliták oszlopain állva sosem óhajtja magát felmenteni a véleménynyilvánítás szükségessége és felelőssége alól... Érték született egy század alatt, amely legalább annyira része ma már Ceglédnek, mint a ciglefuz, a pókbangó és a Kossuth-kultusz; de senki ne higgye, hogy e felsorolásban a három együtt botanikusi túlzás. Nem az, mert az ostorfák Cegléd szépséges díszostorai. Gerjepart 2000. 13: 8-11. 56
