Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Városlakó denevérek
KIS- ÉS NAGYVADAK CEGLÉD KÖRNYÉKÉN Amennyiben az emberiség őstörténetét néhány szópárral kellene megvilágítani, a tűz és víz, a férfi és nő, a föld és ég után a következő páros a vad és a vadász szópár következne. Valóban a vadak becserkészése és elejtése, befogása a legrégebbi foglalkozások egyike is. Természetesen több feltétel teljesülése szükséges hozzá: egyrészt legyenek vadak, s ahol azok élni, táplálkozni és szaporodni is tudnak; másrészt legalább minimális eszközkultúra is legyen, amivel pl. a vadakat lehetséges volt elejteni. Amíg egy területen az emberi népsűrűség nem a mostani civilizációs szinten alakult, sőt a vadak természetes hiarerchizálódásának is csak a táplálkozási láncban betöltött szerepe döntötte el, a vadászatnak egészen más szerepe volt, mint azóta. Furcsa módon az elmúlt 3-4 évezredben a puskacső vált „csúcsragadozóvá”, amely mind a növényevők, mind a ragadozók létszámát bizony maximálta is. A legrégebbi időktől azonban a természet rendjébe tehát az ember döntően beleszólt, levadászta s kipusztította Dél-Európában a törpeelefántot, északon a bölényt, sokkal korábban pedig Szibériában a mamutot tüntette el. Folytatható a sor a dodómadárral Madagaszkáron, a moával Új-Zélandon vagy az európai törpezsiráffal. De útjába állt az embernek a medve, a farkas, vagy másutt a tigris és oroszlán, vagy a krokodil - az eredményt tudjuk... Olyan módon próbál ma az ember egy új ökológiai egyensúlyt létrehozni a környezetében, mint a cirkuszi bohóc akrobata, aki a libikókára ráugrással próbálja azt az áhított helyzetet megteremteni. Egyre nagyobb ennek a képtelensége, mert az ókorban még az emberiség és az állatvilág egyes veszélyes-veszélytelen egyedeinek sokasága más szituációt jelentett. Versengés nemcsak az ember és ragadozók, hanem az ember- és a növényevők között is megvolt. A farkas látogatása a juhakolban a róka és a görény, menyét stb. vizitje a baromfiudvarban bizony megmaradt a gazdálkodó emlékezetében, akárcsak a vadászszólyom galambász ösztöne is. Ugyanakkor feltűnt a Homo sapiens is, előbb parittyával, majd nyíllal, puskával és sok furfanggal átvette a csúcsragadozó szerepkörét. Ehhez azonban egyre jobb eszközök és vadászati módszerek kellettek. Ha ritkult az erdő, ezért is erdősítettek, etették a vadakat, sőt vadaskerteket létesítettek. A hölgy egyszarvúval c. híres festmény hátterét is ilyen kert képezi. A vadak számára új lehetőséget, táplálékot biztosított a mezőgazdaságilag művelt területek szaporodása, amivel azonban kezdetét vették az áldatlan viták: van-volt vadkár, vagy sem. Ellenérdekelt felek küzdelmében még az sem jelentett megnyugvást, ha a főagronómus egyben vadászgatott is - a múltban. És a jelenben? Passzió, s nem is olcsó passzió, de igen hasznos is. Módot nyújt a szelekcióra, mint az éhes ragadozó is a beteg egyedet, a gyengét és esetlent kapja el, a cső elé is az ilyen vadak könnyebben kerülnek. Ez az etikus vadászat alapelve, bár 36
