Surányi Dezső: Biokertészet. Biológiai kertművelés a házikertben (Cegléd, 1988)
Nektár Hozzávalók: joghurt, apróra vagdalt gyümölcs, kókuszreszelék, mazsola, cufcor összekeverve a komponenseket, lehűtés után fogyasztható. Az indiai növényi ételek egzotikusnak tűnhetnek, holott újabban nálunk is megjelentek az új, a reform étrendhez igazodó csemegék, ételféleségek. A marcipán a mórok ajándéka, a reconquista idején fedezték fel: zabpehely, méz és gyümölcszárítmányok szükségesek hozzá. A sütés, főzés, párolás, pirítás mind azt a célt szolgálja, hogy az élelmiszerek nagy része fogyasztható legyen. Közben olyan fizikai és kémiai változások játszódnak le, amelyek a termények emészthetőségét segítik elő. A klopfolás puhítja a húsokat, a sózás is puhítja a szöveteket, mivel vizet von el. Lényegében „biológiai emésztés” játszódik le, akkor ha a magvakat csíráztatják. A víz hatására megduzzadnak a magvak, súlyuk 2—3 szorosa lesz az eredetinek, a sziklevelekben tárolt keményítő, valamint a zsírok és olajok hidrolizálnak, azaz könynyebben emészthetővé válnak. A XVI. században Li mester könyvet írt A csírák ereje címen, aki főleg a szójával foglalkozott sokat. Ez a tradíció elevenen él Kínában, nagy mennyiségben gyártanak csírás termékeket, csírakonzerveket. Ezekből exportra is jut. Európában ezideig nincs hagyománya, csak az ipari alkalmazásban ismerték fel a jelentőségét. A sör a tavaszi árpa csíráztatásával nyert édes léből erjesztett ital, amelyet fenyőgyantával, pisztáciával, komlóval ízesítettek. Az „árpa-kőtés” mint alapanyag egy részéből kimosták az édes levet és liszttel elkeverve csíramáiét sütöttek és néhol sütnek is belőle. Csehországban, Morvaországban, a történelmi Magyarország számos vidékén nagy hagyományai vannak a csíramáié készítésnek. Nagyböjti, vitamindús és finom édeslepény (Surányi, 1987b). * * * — 48 —
