Surányi Dezső: Biokertészet. Biológiai kertművelés a házikertben (Cegléd, 1988)
A lehetséges kölcsönhatások okiad körébein konkrét „anyaga elemeket” is lelünk. Például direkt gátló mechanizmus (az önmeddő virág bibeszövete és pollenszemei között) vagy az egyik populációnak a másikra gyakorolt speciális kémiai hatása. A jelenséget az allelopátia fogalmával illeti a botanika. Ilyen gátló (depresszív) anyagok: a juglon (dió), a betulin (nyírfa), a prunin (csonthéjasok), a kávésav (paradicsom) stb. Ezek a másodlagos anyagcsere termékek (polifenolok) részben a saját vegetatív és generatív (csíranövény) utódaikat és más fajok egyedeit is gátolhatják. Az egyed saját maga számára is fenntarthat gátló mechanizmust, hiszen a száraz babhüvelyben kicsírázó szemek, vagy az érett paradicsombogyóban fejlődő csíranövények igen károsak lennének. De ha mégis kicsírázik a mag, rossz fajtákról beszélünk. A hiaszciamin, a szolanidin, a cholin, a brasszicin, az atropin a helleborin, az aeszkulin is hasonló hatást fejt ki, vagyis gátol. Szintén (többnyire) negatív hatású, igy az allelopátia ugyancsak érvényesül a talajban maradt gyökérmaradványok és ugyanannak a fajnak új egyedei között. A tulajdonságnak nevezett jelenség könyvtárnyi irodalma arra enged következtetni, hogy az évelő növények termesztése és a monokultúrás termelés a szűkülő termőfelületek miatt szükségszerűen egyre nagyobb gondot jelent. Újabban már megkülönböztetnek általános és specifikus talajuntságot is, amelyet fonálférgek, gyökérkárosító paraziták és korhadék képződést siettető szaprofita szervezetek okoznak. Esetenként bizonyos kémiai anyagok felhalmozódása a talajban szintén talajuntsághoz vezet. Bizonyos idő elteltével a talaj állapota visszaáll a kielégítő szintre és ismét lehetséges a régi kultúrát ugyanoda telepíteni. A kis földtulajdonú, intenzív faiskolákban, a magánfaiskolák adottságai közepette mindennapos gonddá válik a talajuntság. A répagomoly (maggal) kimosott levele csírázásgátló, a túlérett csonthéjas és almatermésű gyümölcsök szintén gátló hatásúak. A búzában igen jól megél a pipacs, de a rozsban eltűnik, pedig nem is változik a tenyészterület. A kémiai hatáson kívül csak a fényintenzitás különbözőségében kereshetnénk a magyarázatot (a pipacs a fényen csírázik jól, tehát a talaj színén!). Vannak kedvező együttélések is, ez a szimbiózis. Valójában koevolúciós forma, amely együttes fejlődést, serkentést és szinergista hatást is kifejező kapcsolat lehet. Számtalan szimbiózis típust ismerünk, mint a baktárium-növény, gomba-növény, alga-gomba (zuzmó) együttélése. Ez egyben egy rendkívül magasfokú feladat megosztást is jelent. A vírusbaktérium kapcsolat (is) lehet negatív hatású, viszont a bakteriofágok az ember szemszögéből igen fontos faji sajátságok. A klasszikus példák sorában a specifikus Rhizobium-tajok és egyes pillangósok együttélése a legfontosabb. De hasonló természetű az erdei fák és a kalapos gombák együttélése, az égerfa és baktériumfaj szimbiózisa, vagy a hazai orchidea-fajok és gombák egymásra utaltsága, amely olyan szoros, hogy az orchideák léte, élőhelyüknek megmaradása ezektől a hasznos fajoktól függ. (Ezek a gombák viszont környezetérzékenyek, Id. a ceglédi pókbangókat). A tinoruk, galócák, galamb és tejelő gombák — 22 —
