Sárkány József: Cegléd az irodalomban - Honismertető munkálatok (Cegléd, 1943)

Munkatárs azonban most sem volt. Mokos Károlyon kívül alig írt valaki. Próbálgatta ugyan Varga Pali bácsi (professzor úr) a segítést, de olyan ykomyás, kegyetlen mondatok kerültek ki tőle, aminőket a valuta rendezésről mond a pénzügyminiszter.

Olykor-olykor egy-egy nyílttéri közlemény tette elevenebbé a vérforgást a lapban. Mikor Antal Pistát — nem a díjnokot, hanem a gazdászt — bizonyos Mikulás János kisajátította a Sárga Körből egy mulatságból, e feletti örömükben három számon keresztül kontráztak és rekontráztak egymásra.

Nagy baj volt, hogy a közönség s éppen az úri közönség érzéke nem volt még odafejlődve, vagy művelődve, hogy meg tudott volna becsülni egy helyi lapot. A gúny, a leszólás, a lekicsinylés apró gombostűivel szurkálták a lapot, szerkesztőt, az egész vállalatot. Csizmádul Feri az ő beretvaéles modorával gyilkolt, ahol ért. Piros János seigneuri megvetéssel szólott, ha szólott a dologról. Általában a kaszinó urai, ha tényleg nem bántottak is, de elég hűvösen nézték a kezdetleges mozgolódást. Némely körök úgy vannak meggyőződve, hogy »az igazságot keresni: erény; megtalálni: bölcseség; elhallgatni: bűn; kimondani: szamárság.«

Sok kaputos ember szerint minek a népnek a világosság? »Örök világosságot« csak a halottak igényelhetnek. Ha újvárosi ködmönös ember bánik el lenézőleg valamely szellemi vállalattal, azt mondjuk rá a német költővel, hogy:

»A nagyot, a szépet csak gúnnyal kíséri,

Kiírok az elméje mindazt föl nem éri.«

De úri emberekre ez a megtorlás csak nem alkalmazhatja- Ámbár köztudomású, hogy az újságírót az öreg Bismarck herceg az »elhibázott egzisztenciák« közé sorozta s valószínű, hogy az öreg Bismarckkal egy véleményen van dr. Csurgai László is.

A dolog vége az lett, hogy miután Piringer, a nyomdász, nem tudott megélni Cegléden (egy nyomdász nerrt tud megélni), elköltözött Nyíregyházára s a »Czegléd«-i újság 1879. őszén már megszűnt.

E sorok írója is elkövetkezett Ceglédről 1881-ben s mikor 1883- ban visszatért, akkor már ismét nyomdász szerencsétlenkedett a városban. Oebey Endre, egy léha fiatalember. Ez megint engem fogott meg szerkesztőnek. Azok az idők, nagyon mozgalmasok voltak Cegléden. Egy újságra nagy szükség volt. Az értelmiség is hozzámelegedett. Gorócz Albert és Szekeres Miklós igen derék vezércikkeket írtak néhanéha. Zámbó Jancsi is mutogatta oroszlánkörmeit (még akkor nem vékonyodott Demeterré).

. Ment a dolog vígan és eredményesen. Nem is akadt meg azóta. Én azonban ama nevezetes március 15-én (1884-ben), mikor szabadon idomított és teljesen megfigyeletlen állapotban levő mesterlegények tégfadarabokkal kínálgattak honoráriumképpen — lemondtam a szerkesztésről. Szerkessze Zámbó, neki szélesebb háta van, mint nekem. És úgy lön.

Czeglédc 1895.

25