Sárkány József: Cegléd az irodalomban - Honismertető munkálatok (Cegléd, 1943)
te magad tudod, mikor annak hullámai között elmerülsz s a felszínre küzdve fel magadat, könnyező szemeid Ithakádat keresik. Messze képét bujdosó magzatja Még Kalypsó keblén is siratja. Ezt mi tudjuk és nem jöttünk nagy gondolataidat, archimedesi számításaidat megzavarni, mi nem jöttünk, mint sokan, kebled érzelmeit keseríteni. Nem, mi eljöttünk, hogy arcodat lássuk még egyszer, hogy megmondjuk neked, hogy mi téged szeretünk. Olyanok vagyunk, mint a mesés Pelikán madárnak fiai: kebleden csüggünk, repesünk, sírunk! Olt nyisd fel előttünk vérző kebledet, hadd gyógyítsa he azt fiaid kebelének melege! Már most ereszkedjél le hozzánk, abból a magasságból, hová önteremtfí erődből magasodtál, érezzél, gondolkodjál velünk nemzeted egyszerű érzelmével és észjárásával. Te vagy Maestroja ennek az egyszeri) műszernek. Te játszottál ezen a műszeren utólérhetlen eredetiséggel, egyedül értheted ennek alaphangjait; kulcsa nálad van. Ceglédnek országos képviseleti széke megürült, megürült a hely, melyet szabad választása szerint tölthet be, a hely, melyen alkotmányos fogalmaink szerint önérzetesen ülhet bárki, legyen az a világ legelső polgára, vagy fejedelme. Ezt a helyet városunk népe egyedül neked szánta, mert nagyobb kincse ennél nincs, ennél nagy obb kincset nem adhat. Ezt te nem kicsinyelheted. És hogy népünk természetes észjárását, annak magas és mély jelentését megérthesd, a múlt idők függönyét felvonva, egy jelentést mutatok fel előtted, hol tulajdon szellemedet láthatod, egy' laterna magikát, melynek sötét falán a transparent Téged idéz fel. Az 1848. év derekán és végén, midőn a vihar feltámadt és a fenyegető hullámokat hajtotta felénk délről, keletről, nyugatról, két ízben látogattál meg minket szorongó kebellel. Mi remegve fogtunk körül, mint vész közeledtével a madárfiak anyjukat. Meg van még most is az asztal, melyen álltái akkor s mondtad nekünk, hogy a haza veszélyben forog s (mint látnok jósoltad az eljövendő kalamitásokat. Kérted a inépeí, hogy ne hagyja, mentse meg a hazát. És mi mentünk utánad akk or. E végzetes asztal körül gyűltünk, seregeltünk most újra, mikor megválasztottunk. Akkor Te mondád, hogy vész fenyegeti a hazát. Te kértél minket, hogy ne hagyjuk, hogy mentsük meg minden áldozattal, ha kell, vérünkkel. Most mi jöttünk hozzád, körülfogva téged, mi mondjuk szorongó kebellel, hogy hazánk veszélyben forog, mi kérünk, hogyne hagyd, jer, segíts megmenteni. Jer! és a haza szent földje megrendül, mikor rálépsz, delejvillanyos erő rázza meg a Kárpáttól kezdve Adriáig és Thermopilákká, vaskapukká válnak Erdély hegyszorosai. Jer! Az éjszaki Sardanapál Moszkvában dőzsöl, poharat emel a művelt Európa ellen. De a falból kijövő kéz ismét írja a végzetes »thekelmene« titkos szót és ha mi e titkos két szó után odaírhatjuk nevedet, a KOSSUTH-nevet, hisszük, hogy aláírtuk halálos ítéletét!« A Százas Küldöttséf; Kossuthnak. 9 —
