S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A lefokozott iskola
86 temetésre járásának korlátozása is. Erre az új temető adott okot és alkalmat. A templom kerítésén belől levő ősrégi temetőt a város reformációja után kihelyezték a város közelébe, a mostani városházától északra fekvő, dombos, akkor még üres és szabad területre, a mai Kossuth Ferenc út elejére, ahol az újabb építkezések alkalmával is találtak még emberi csontokat. A reformáció ugyanis nem helyeselte a templom körül való temetkezést. A debreceni 1567-iki zsinat kánonai (Articuli Maiores) a városon kívüli temetést rendelték el,23 ezeknek megfelelően helyezték el a temetőt a ceglédi reformátusok is a lakott részeken kívül, ami egészségügyi szempontból is helyesnek mondható. Kétségtelen, hogy amikor a katolikusok betelepültek a városba, nekik ebből a temetőből szakítottak ki egy részt. Ez a temető a város nagyobbodása következtében hovatovább a város belső területére esett és annak tovább terjedését gátolta. Valószínűleg már lakóházakat is kezdtek építeni körülötte. Ekkor, 1755-ben adta ki Mária Terézia azon rendeletét, melyszerint a templomkertekben és a városok (falvak) belső területén temetkezni nem szabad. A temetkezési eljárásokra vonatkozólag is több célszerű és az egészségügynek megfelelő rendeletet adott ki a királynő.24 A királyi rendelet alapján a földesuraság az elszaporodott lakosság nagyobb halálozása miatt a különben is megtelt ceglédi temetőt 1777-ben bezáratta s mind a reformátusok, mind a katholikusok számára új területet jelölt ki temetőül, távol a várostól két magasan fekvő határrészt. A reformátusoknak a mai ú. n. öreg, vagy felső temetőt, a katholikusoknak a csengetyűs temetőt. A terület rendezése után 1778. február 22-én temették a reformátusok az új temetőbe az első halottat.25 Ez a várostól akkor messze eső temető a rektort és tanulókat nagyon terhes munkára kötelezte. Addig ugyanis a rektor az ő praeceptoraival és tanítványaival, a legszegényebb, zsellérembereket kivéve, minden halottat — régi szokás és rend szerint, — énekszóval kikisért a temetőbe s ott búcsúztatót tartott felette. A temetés — mint említettük — egyik jövedelemforrását képezte. Ámde a sok temetés addig is zavarta a tanítást, míg a temető egész közel volt az iskolához, most pedig már a legnagyobb mértékben veszélyeztette. Emiatt Tóth Sámuel rektor 1780-ban a superintendentiához folyamodott, kérvén a temetési szokás és rend megváltoztatását. Az új temető — panaszolta
