S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A lefokozott iskola
83 Ők a Balázs- és Gergely-napján énekelni szokott világi, szerintük ocsmány dalok, helyett is egyházi énekek előadását kívánták.13 Nyomukban Marőthy György fordított nagy gondot Debrecenben az énektanításra, melyet aztán a particuláris iskolákban is követtek. Rá is fért a megújhodás a reformátusok éneklésére, mely időközben rendkívül aláhanyatlott és megromlott, úgy szövegében, mint dallamában.14 A pietisták, valamint a célszerűségre és hasznosságra törekvő philanthropicusok a reáltárgyakat is fölkarolták. Maróthi szintén hajlott a reáliák felé Opiniones c. tantervi munkálatában (1741.), melynek alapján készült a debreceni kollégium 1770-iki Methodusa,15 Ez irányította aztán a particularis iskolák tanítását. A ceglédi ennek kívánalmai közül bizony csak a minimumot nyújtotta. A földrajzban például megelégedett a Hármas Kis Tükör-nyújtotta ismeretekkel, holott a Methodus egész Európa földrajzát követelte. Egyes kiválóbb rektorok, kétségkívül, terjedelmesebb tananyagot vettek föl, hiszen Debrecenben módjukban volt bővebb ismeretekre tenni szert a reáliák terén is, miután ott Maróthi óta a földrajzot, történelmet, mathesist, természettudományokat eléggé széles alapon adták elő kiváló tanárok. A ceglédi iskola pedig bővelkedett kitűnő rektorokban, amint később életrajzaikból kitűnik. Ez azt mutatja, hogy még lefokozott állapotában is volt vonzó ereje. A kitűnő református rektorok hatására jellemző, amit Kármán mond : „Lehetetlen — írja —, hogy fel ne tűnjék mindenkinek, ki e kor szellemi fejlődését megfigyeli, az egyes felekezeteknél a sajátos különbség az iskola művelő hatásainak tekintetében. Míg a katholikusoknál maguk az iskola mesterei, mint tudósok, sőt mint költők is, nevezetes érdemeket szereztek, de tanítványaikon, ha kilépnek az életbe, az iskolázás eredményei alig látszanak meg, addig a reformátusoknál nem a tanítók, hanem a tanítványok szerzik meg felekezetűk számára a közéletben, de különösen az irodalom mezején a kortársak elismerését s az utókor háláját, mert a szellemi energiát és az erkölcsi érzést, melyet iskolájok nevelt beléjök, magukkal viszik az élet küzdelmeibe“.16 Ha Kármánnak ezt a megállapítását némi helyesbítéssel fogadjuk is el, bizonyos, hogy a református iskolák és rektorok a nemzeti közművelődés és irodalom XVIII. századvégi gyors emelkedésének hatalmas erőtényezői voltak. Mennyiben járult ehhez tanítványai útján a ceglédi iskola, 6'
