S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A lefokozott iskola
81 A lefokozott, ú. n. grammatikai iskola valóban szűk keretek között mozgott az elemi fölött három (declinista, coniugista, grammatista) classissal. A két felső classist tanította a rektor, a latinra előkészítőt és az elemi osztályosokat a két praeceptor. Ezek máshonnan hozott, nagyobb togatus deákok voltak és a tanítás mellett a rektor vezetése alatt még tanultak is, hogy a főiskolában tovább folytassák tanulmányaikat, vagy kisebb községek tanítói legyenek. Hivataluk rendszerint egy évig, nagy ritkán kettőig tartott. A rektor jövedelme csak annyiban változott, hogy az idejöket múlt cantatiók és collectálások helyett a várostól készpénz-, az egyháztól búzafizetést kapott. Arranézve nem találtunk adatot, hogy megmaradt-e még a városnál való ellátása. En azt hiszem, hogy a megváltozott viszonyok között ezt tovább fenntartani nem lehetett, tehát a rektor a praeceptorokkal együtt coquián élt. A leánytanító-kántor is, — mint a rektor és praeceptorok, — díjlevél szerint kapta jövedelmét, de mint nős ember (törvény szerint nőtlen nem lehetett), maga gondoskodott ellátásáról.9 A kir. helytartótanács megtiltotta, hogy a város kizárólag csak a református egyházat és iskolát istápolja, mint eddig tette, hanem ugyanazon mértékben kellett a kath. egyházat is segélyeznie. Ez a református egyházat és iskolát jórészben megfosztotta legfőbb, sőt jóformán egyedüli támaszától. A város, — mint már szó volt róla, — nem követhette a nagy vagyonszerzés politikáját, miként más alföldi városok (Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös stb.). Ingatlan birtokkal alig rendelkezett. Kaszáló rétjén annyi széna sem termett, amennyivel a jövőmenő és helyben elszállásolt katonaságot kielégíthette volna. Jövedelmét korcsmáiból, mészárszékéből, vizi és szárazmalmaiból nyerte. S mivel semminenű beneficiumot nem élvezett, a lakosokat terhelte meg súlyos adókkal, hogy a házi pénztár (domestica) kiadásait fedezhesse.10 A nép ezért a bírókat és tanácsosokat okolta, akik emiatt nem szívesen viselték gyűlölt hivatalukat. Mindezt annak a megvilágítására hozom fel, hogy a szegény város már ekkor, bárhogyan akarta volna is, nem sokat áldozhatott egyházi és közművelődési célokra. A reformátusok is, sok terhük mellett, nehezen bírták iskolájukat fenntartani. Ekként a kis, csonka intézet bizony szegényes viszonyok között hányódott, de annál elismerésreméltóbb tűrő kitartása. Felmaradt az 1770-es évekből tanügyi fölszerelésének S’. Szabó József: R ceglédi református iskola története. 6
