S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A lefokozott iskola
IV. A lefokozott iskola. 1753—1805. A ceglédi reformátusokra templomuk és parókiájuk elvétele nemcsak anyagilag mért nagy csapást, hanem lelkűkben is megfélemlítette őket. Vallásuk szabad gyakorlatának megfosztásától, sőt a városból való kiűzetéstől rettegtek. Ez tűnik ki abból a kérvényből, melyet 1753-ban intéztek a királynőhöz. Ebben elmondják, hogy nagy veszedelemmel járna rájuk nézve, ha vallásuk állandó gyakorlatát megtiltanák és más helyekre szóratnának szét onnan, ahol most mintegy 5—600 házban laknak és azokban a lelkek száma ugyanannyi ezer, meg ötszáz.1 Itt, — mint látjuk, — mind a házak, mind a lelkek száma nem pontosan, hanem hozzávetőleges kerekszámokban van kifejezve s ezek a számok, a kérvény természeténél fogva, meglehetősen túlzottak. Mária Terézia királynő vallásuk szabad gyakorlatában különös kegyelemből további intézkedésig meghagyta a ceglédi reformátusokat2 s e részben tehát aggodalmuk elmúlt, de több új anyagi teherrel súlyosbodott életük. A linzi béke alapján alkotott 1647. évi vallásügyi XII. törvénycikk fölmentette ugyan a protestánsokat a kath. papoknak fizetendő párbér alól, de volt egy, a jó békesség kedvéért (propter bonam pacem) tett rendelkezése, melyszerint olyan jobbágy községekben, ahol a kath. parókiának semmi jövedelme nincs, hanem a plébánosok a hívek párbérfizetéséből nyerik javadalmukat, a kath. és prot. lakók által teljesített párbérfizetéseket a bírák szedjék be, s két egyforma részre osztva adják a kath. és prot. lelkésznek.3 A kath. plébánia felállításával ezt Cegléden is életbeléptették, ami a többségben lévő és vagyonos református lakók kárára történt. A kath. plébánosnak jutott párbérükért saját lelkipász-
