S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A lefokozott iskola
79 torukat kárpótolni kellett. Ezenfelül a király 1701-ben azt a rendeletet adta ki, hogy az ország bármely vallású lakosai tizedet tartoznak a kath. papoknak fizetni. A ceglédi reformátusok eddig a váci püspöknek fizettek dézsmát. Ezt 1714-ben gr. Kollonits Zsigmondi püspöktől kiárendálták s évenként egy összegben fizették neki és utódainak. Most a plébános is föllépett velők szemben a maga igényével, sőt a Carolina Resolutio értelmében a keresztelési slola is őt illette. Egyéb collectákat is (búza, bor) követeltek tőlük. Gondolhatjuk, milyen teherrel súlyosodott mindez a református hívekre akkor, amikor új templomot és parókiát is kellett építeniük. Mindkét munkát nagy áldozattal és töredelemmel végezhették csak el. Lelkiismereti kényszer elé is állították őket azáltal, hogy a városi tisztviselőktől követelték az ú. n. decretalis esküt (Szűzmáriára és a szentekre), valamint a nagyobb templomi kath. szertartásokban való részvételt. A kath. ünnepeket a céheknek is meg kellett ülni. A ceglédi csizmadiacéh-levélben ez olvasható: „A céh zászlója alatt az űrnapkor és annak octáváján tartandó processióknak alkalmatosságával mindnyájan a mesteremberek, legények, inasok, akármely hitben leendenek, tisztességesen megjelenni, magokat becsületesen, ájtatosan viselni köteleztetnek. Ezenkívül minden esztendőben a négy kántoros napokon, nemkülönben ezen céhnek szent pátronusa ünnepén a céhben volt megholtakért és az élőkért is szent misét szolgáltatni tartoznak. Ezeken a céhnek minden tagja, akármely hitben légyen is, személy szerint jelen lenni s azokat ájtatosan meghallgatni tartozik“.4 A városi tanács arculata is megváltozott. Királyi rendelet szerint (1749.) a senatus tagjait felerészben választhatták csak ezentúl a reformátusok közül, másik felét kath. tagok alkották. Ugyanígy oszlott meg a két felekezet között a városi 60 tagú ú. n. nagytanács is.5 A reformátusok hátraszorítását s ezzel elkeseredésüket fokozta végül az, hogy az uradalom számtartójának folytonos zaklatása miatt kénytelenek voltak az iskolaépületet is elkótyavetyélni. Erről Szentgyörgyi József, akkori iskolarektor ezt jegyezte föl a Matricula Scholaeban : „Hét egész év múlva e gyászos esemény (templom és parókia elvétele) után, t. i. 1760. március 29-én eladatott az iskola egy bizonyos német chirurgusnak 140 rhénes forintokért Márton napiglani várakozással, mely idő alatt az új iskolát fel lehetett építeni. Ezt Isten segedelmével
