S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése
60 a zsinat határozatát: „Krisztus földi országa, vagy a küzdő egyház (ecclessia militans) nemcsak felsőbb tudományok és idegen nyelvek iskoláit kívánja meg, hanem elemi, nemzeti iskolákat is óhajt. Ennélfogva, ahol csak lehet, állítani is kell ilyeneket városonként és falvanként kisebb és nagyobb leányok számára az erkölcsök szilárdítása végett. Ezekben nem férfi tanítókat, hanem szelíd, kegyes, tiszteletreméltó, s amennyiben ilyenek találhatók, az olvasásban is jártas asszonyokat kell alkalmazni (ez valószínűleg már meglévő állapot kodifikálása). De különösen nős kántorok, vagy nem népes egyházakban a lelkipásztorok, ha idejök engedi, tanítsák a leányokat, főként a nagyobb fiúktól elkülönítve. Tanítsák pedig olvasni, vagy, ha a leányok és szüleik óhatják, írni is, hogy az örök idvesség és kegyes élet tudományát a kátékból, a bibliából, más hasznos és alkalmas könyvekből megfelelően elsajátítsák, a zsoltárokat, szent énekeket énekelni tudják s a nagyok összejövetelein saját javukra részt vehessenek.“ (XCVII. canon.)61 A schola vernacula, vagy magyar iskola, szemben a latin iskolával, szép gondolata a szatmárnémeti nemzeti zsinatnak, de csak a leányokra vonatkozott, a fiúkra nem terjeszkedett ki. Csaknem 100 esztendő múlva (1741.) emelte fel e tekintetben szavát Maróthi György, a debreceni főiskola hírneves tanára, sürgetvén, hogy „állíttassanak nemzeti iskolák (scholae vernaculae), ahol a hit alapján írni és olvasni tanunljanak s onnan menjenek a fiúk a latin nyelv tanulására“.62 Ugyanezen időtájban hirdette ezt Nagykőrösön is Losonczi István, a Hármas Kis Tükör írója.63 Mindez azonban csak óhajtás és terv maradt, sőt a szatmárnémeti zsinat végzése sem valósult meg. A XVII. században a hazai református leánynevelés csaknem kizárólag a szülei háznál történt. Nem csoda, hiszen a műveltebb Nyugaton is alig ismerték a leányiskolát. Rousseau még 1762-ben is azt az elvet vallotta és hirdette, hogy a leánynevelés helye a szülei ház.61 A nyilvános leánynevelés Magyarországon a XVII. század legvégén kezd feltünedezni. Debrecenben 1692-ben három deákasszonyt említenek az adókönyvek. A XVIII. század elején pedig ugyanott egy „leánytanító ember“ (Verebélyi István) telket kap a várostól, hogy ott „a maga költségén épített házban“ oktassa a leányokat. Az utcabeli lakosok a saját erejökön is kezdtek építeni leánytanító házakat a század első évtizedében.65 Sorban létesítettek aztán ilyeneket a Debrecen hatása alatt álló
