S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése
53 hazánk démografiai térképe nemzetünk kárára rendkívül megváltozott. A bécsi kormány támogatásával ideözönlött „mindenféle néppel egy nemzetközi társaság vonult be az országba s nyert birtokot, befolyást, hatalmat, de magyarrá lenni nem tudott és nem is akart“.45 Természetesen Cegléd sem vonhatta ki magát az idegen elemek beköltözése és hatása alól. A jelek azt mutatják, hogy itt is eléggé intensiven folyt a betelepítés, ha nem is olyan tömegesen, mint például a szomszédos elpusztult Albertiben, Pilisen, amelyeket földesuraik a XVIII. század második és harmadik évtizedeiben teljesen újra népesítettek felvidéki evangélikus vallású tótokkal. Cegléd földesurai is többféle kedvezménnyel igyekeztek a város megfogyatkozott lakosságát szaporítani. Törekvésüknek lett is eredménye, mert az 1720. évi összeíró országos bizottság már 2 nemesi és 190 jobbágy háztartást számlált össze Cegléden, tehát 5 év alatt a háztartások (porták) száma negyvenhéttel (32%) emelkedett.46 A beköltözöttek számát körülbelől 300-ra tehetjük. Ebben az arányban folyt a beköltözés tovább is. A klarisszák leginkább róm. kath. vallású jobbágyokat telepítettek be, nagyobbrészt tótokat, de voltak köztük evangélikusok is, akik eleinte a reformátusokhoz csatlakoztak s a XVIII. század végéig a református egyház védőszárnyai alatt éltek, amikor aztán megszaporodva, önálló egyházat alkottak. Úgy ezeket, mint a kath. tótokat az ivadékokban teljesen beolvasztotta magába a ceglédi magyarság. El kellett mindezt mondanom, hogy lássuk, mennyire megváltozott rövid idő alatt Cegléd képe. A beszármazott, más vallású lakosok a. városnak mintegy 200 esztendős vallási és érzelmi egységét is megbontották, ami idő haladtával mind több-több súrlódásra adott okot. Egyelőre még a reformátusok voltak és maradtak a hatalom és vagyon birtokában. A hozzájuk képest még nagy kisebbségben lévő, vagyontalan beköltözöttek a város igazgatásában és vezetésében, természetszerűleg, nem vehettek részt, de a klarisszák és tiszttartóik pártfogása mellett jelentőségük folyvást növekedett. A református egyháznak még e korban a várossal való belső egybeforrottságát mutatja az egyháznak ezidőben (1723.) keletkezett legrégibb születési, esketési és halotti anyakönyve is, melynek legelső lapján ezt olvassuk : „Az egész szépen kiterjedt eklézsiái tanácsi rendnek .becsülettel említendő nevei ezen renddel folynak“. És elszámlál
