S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A református iskola kezdete s kifejlődése
29 contrascriba gyakorolta, akiket a rektor ellenőrzése alatt az ifjúság választott maga közül. A senior mintegy a rektort helyettesítette. A szolgatanulókra (famulus, mendicans) külön, egy szintén választott, diák ügyelt, a famulusok curatora. Nehéz tisztséget viselt az oeconomus-diák (cetus vagy iskolagazda). 0 vigyázott a csendre, rendre, fölkelésre, lefekvésre, templombajárásra, az iskola tisztántartására. Hivatala inkább büntetés volt, mint megtiszteltetés, ennélfogva az ő megbízatása nem is egy évig tartott, mint a többié, hanem csak 1—2 hónapig. Cegléden ezeken kívül még kellett lenni egy ú. n. coquusnak, azaz szakács diáknak is. A bentlakó tanulók élelmezését u. i. a református iskoláknál a múlt század közepéig mindenütt szokásos coquiá-val (sorbanfőzés) oldották meg. Az egyház jobbmódú tagjai főztek sorban a diákoknak. Nem csekély terhet rótt ez a város lakóira, amelyet, mint az iskoláért hozott áldozatot kell méltányolnunk. A coquus gondoskodott arról, hogy az élelmezésben fennakadás ne legyen. Eljárt a házaknál ez ügyben és a kirendelt famulusokkal elvitette az ételeket az iskolába, ahol azokat a senior osztotta ki. Étkezés után az edényeket a coquus mosatta meg és szállíttatta vissza. Az énekvezetés a templomban, üdvözlések alkalmával és a temetéseknél a rektorok tiszte volt, akik segítőkül cantorokat választottak ki a jóhangú tanulók közül. Ezek aztán a kisebb tanulókat énekelni is tanították. Az énektanítás a Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítása után (1607.) kezdett nagyobb lendületet venni. Szenczi Molnár előszavában egyenesen a lelkipásztoroknak és scholamestereknek ajánlotta zsoltárait. Addig a tanítók készítettek a deákok számára „szép lelki tanulsággal teljes énekeket“.88 A ceglédi rektort a megnagyobbított iskola még terhesebb feladatok elé állította. Az egész iskolát egységes szervezetben továbbra is ő igazgatta az elemi iskolásoktól fel a felsőbb tanulókig. De most már csak a syntaxistákat, poétákat, rhetorokat és a togátusokat tanította ő maga, az alsóbb classisokban, az ő ellenőrzése és felelőssége mellett, a togátusok, esetleg a kiválóbb rhetorok és poéták végezték az oktatást. Ezeket eleinte collaboratorok-nak (közreműködők), később publicus praeceptorok-nak (nyilvános tanítók) hívták, szemben a privatus praeceptorokkal, akik magán úton tanították a növendékeket. Voltak iskolák, ahol a fejlődés haladtával egy-két külön, állandó praeceptori is alkalmaztak, pl. Nagykőrösön.89
