S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése
Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése. 1805—1848. A XVIII-ik század végén már a református iskolák módszertani utasításai, így pl. a debreceni (A tanítók kötelességei 1795.) és a sárospataki (Gyermekek nevelésére vezető útmutatás 1797.) óvatosan és mérsékelten, de igyekeznek az állam tanítási rendjéhez alkalmazkodni.1 A debrecenit 1812-ben a tiszántúli egyházkerület az összes kerületi iskolákra nézve kötelezőleg elrendelte. Az iskolák szervezetét illetően ez két osztályú nemzeti iskolát („magyar oskola“) és 7 osztályú középiskolát („deák oskola“) vesz fel. Ebből négy osztály a grammatikai, három a humanitatis iskolát illeti.2 A dunáninneni Methodus Docendi az iskolákat szintén két csoportra osztotta, ú. m. magyar vagy nemzeti iskolákra minden kisebb helységben és központi vagy deák iskolákra nagyobb városokban. Négy nemzeti iskolát vagy osztályt vett fel, melyeknek tantártárgyai és tananyaga jórészben ugyanazok voltak, mint a Ratio Educationisé. A negyedik osztályban a német nyelv tanítását is megkívánta. Azonban a négy esztendős vagy osztályos nemzeti iskola csak a papíron maradt. A nagyobb városokban, így Cegléden is, csak három osztályt léptettek életbe belőle. A nemzeti iskola fölé a Methodus Docendi négy grammatikai és két humanitatis iskolát vagy osztályt állított. Mint látjuk, ez a nemzeti iskolára, a tiszántúli tanrendszer pedig a régi latin iskolára fektette a nagyobb súlyt. A Tiszántúl a négy osztályú nemzeti vagy népiskolát az 1806-iki Ratio Institutionis vagy álmosdi tanterv állapította meg, de az iskolák ezt sem követték. A tanterveken kívül a reformátusok emelkedett gondol-V.
