Kürti Béla: Eltűnt iskolák nyomában (A polgári iskola története és művelődési szerepe Cegléden 1869 - 1948) - Ceglédi füzetek 25. (Cegléd, 1989)
II. Az iskola szerepe a város művelődéstörténetében
5. Összegzés A ceglédi polgári iskola az 1869-70-es tanévvel kezdte el áldásos működését. Ezzel új fejezet kezdődött a ceglédi művelődés történetében. Az addig csak népiskolát végzettek elemi műveltségű tömegei mellé egyre nagyobb számban jelentek meg a szélesebb látókörű, középfokú általános műveltséggel rendelkező férfiak és nők a nagy alföldi paraszt városban. A fiúk művelődése terén a Főgimnázium lényeges változást hozott 1900- tól kezdve, de a nőnevelést egészen a felszabadulásig nyugvóponton tartotta a polgári iskola. Az egykori polgári iskola első periódusát az 1902-3. tanévvel zárta. Ez alatt a 34 év alatt 3544 tanuló látogatta és szerezte meg az akkori Cegléden elérhető legmagasabb műveltséget. 1899-ben megnyílt a gimnázium, s a polgári fiúiskola egy súlyosan elhibázott döntés alapján becsukta kapuit. A ceglédi társadalom alsóbb rétegeinek kultúrszükséglete azonban olyan erővel jelentkezett, hogy 1918-ban újra kinyíltak ezek a kapuk. A második korszakban évről-évre népszerűbbé vált ez az iskola, oly anvnyira, hogy az 1930-as években a három polgári iskola tanulóinak száma a mostoha körülmények ellenére is megközelítette az 1000 főt, a ez a hatalmas létszám a dolgozó osztályok legtörekvőbb gyermekeiből tevődött össze! 1945-ben minden téren forradalmi változás következett be. A felszabadulás utáni változtatáshoz azonban nem volt elég a földreform, az államosítás, meg kellett szüntetni a művelődési kiváltságokat is. Hogy a kasztszerűen elkülönülő magyar társadalmat egységes néppé formálhassák, létrehozták az általános iskolát, hogy minden magyar gyereknek azonos művelődési lehetőséget biztosítsanak. Ezzel párhuzamosan népünk addigi legnépszerűbb és legdemokratikusabb iskoláját, a polgári iskolát megszüntették, hogy ne bontsa meg új egységes iskolarendszerünket. Az természetes, hogy a ceglédi polgári iskola tanárainak fájdalmas volt kedves iskolájuk elvesztése. De nemcsak a megszüntetett iskola demokratikus hagyományaira hivatkoztak az átszervezés nehéz hónapjaiban, hanem elsősorban attól féltek, hogy az új iskola nem tudja mindazt megvalósítani, amit ők a polgári iskolában elértek. Sajnos minden jószándékú bírálat „reakciós” cselekedetnek számított abban az időben, s az „akadékoskodók” legjobb esetben önként félreállhattak. Az általános iskola élharcosai így Cegléden is, mint országszerte a tanítók lettek, akik régi „rendi” sérelmeikre találtak végre orvoslást és juthattak nagyon rövid idő alatt tanári címhez. A gimnáziumi tanárok is megmaradtak régi rangos iskolájukban a négy alsó osztály elvesztése után is, egyedül a polgári iskolai tanárság vesztette el saját iskoláját. Mégis, a tőlük megszokott odaadással álltak be az általános iskolai nevelők szélesebb táborába abban a reményben, hogy az általános iskola az „egész nemzetre kiterjesztett polgári iskola lesz”. 61
