Kürti Béla: Eltűnt iskolák nyomában (A polgári iskola története és művelődési szerepe Cegléden 1869 - 1948) - Ceglédi füzetek 25. (Cegléd, 1989)
I. Az iskola története
riához csatolták; a magyar állam - ahol csak tehette - elmenekítette az iskolák fölszerelését és így kapta meg a nagyon szegényesen ellátott Ceglédi Polgári Fiúiskola a pinkafői iskola könyvtárát. A négyosztályos polgári iskola „szervezete, tanterve, tanárképzése stabilizálódik, népszerűségével egyetlen más középfokú iskola nem versenyezhet és erőteljesen átrétegződik a tanulóanyag is: egyre demokratikusabb, egyre több munkásszülő adja ide gyermekét”, - írja dr. Simon Gyula az országos helyzetről. Ez a megállapítás érvényes a ceglédi iskolákra is. A fiúiskola rohamos fejlődése folytán az épület csakhamar szűknek bizonyult: 1926-ban megkapta az intézet az egykori járásbíróság épületét is. Itt helyeztek el három tantermet és a rajztermet, mely a kézimunka (műhelygyakorlat) oktatását is szolgálta. Ezekben az években a város országgyűlési képviselője, Erdélyi Gyula fáradozott azon, hogy megszűnjék a város szégyene, a polgári iskola nyomorúságos elhelyezése. Fáradozását siker követte: 1927. május 15-én Klebelsberg Kunó kultuszminiszter személyesen látogatta meg Ceglédet és megtekintette a két állami polgári iskola épületét. „A szűk, nyirkos, levegőtlen és sötét helyiségek láthatólag mély benyomást keltettek, s a látottak a Miniszter ur derűs arcára a fájdalom, mondhatnánk a megdöbbenés érzetét ültették. Szomorú és keserű lélekkel vette tudomásul Dulovics Árpád miniszteri tanácsos, ügyosztályfőnök úrral együtt az igazgató és a város polgármesterének leplezetlen tájékoztatásait, melyek a börtönillatú iskolára vonatkoznak, s amely állapot szégyene nemcsak Cegléd városának, de szégyene az egész magyar Alföld iskolaügyének”.62 Klebelsberg megígérte a támogatást. 1928 tavaszára tervezték az építkezés megkezdését. A város a meglevő iskolaépületek helyén, az Eötvös téren akarta felépíteni az új iskolát, a nevelőtestület és a város közvéleményének az volt a javaslata, hogy a Széchenyi téri gabonapiacon szakítson ki a város megfelelő területet. A fölöttes tanügyi hatóság is ezt a tervet helyeselte, hiszen a tér közepén már ott állott a Gimnázium, egyik oldalán a Suránvi Hadiárva Otthonnal, a másik oldalán vele szimmetrikusan ott büszkélkedhetne az új polgári iskola. Szép lett volna ez a városkép, de a városi képviselőtestület kicsinyességén megintcsak elbukott ez a lehetőség is. Hiába vállalta az állam a költségek kétharmadát, a város nem fogadta el a ráeső hányadot, de nem egyezett bele a hely megválasztásába sem. A piac fontosabb volt egyes tanácstagoknak, mint az iskola. A város arra hivatkozott, hogy már „elmentek az áldozatképesség határáig”,63 szégyelite is ezeket a „kulturális állapotokat”, de nagyobb áldozatot nem volt hajlandó vállalni a polgári iskoláért. Pedig a polgármesteri jelentés is hangoztatta, mennyire szüksége van Ceglédnek erre az iskolára, hiszen „mig a gimnáziumi tanulók létszáma a két világháború között a felére csökkent, addig a polgári iskolák tanulóinak létszáma megkétszereződött”.64 Az 1930-as évekre a fiúiskola tanulóinak száma meghaladta a 300-at, de eh32
