Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)
Bemutatkozása azzal kezdődött, hogy Űj szellemi fölemelést címmel cikket írt a Magyar Kommunista Párt monori szervezetének választási röplapjába, a Monori Munkásba. „A háború sújtása után az induló magyar élet ezeréves problémánkat, a földkérdést oldotta meg. A második, ugyanilyen fontos, sürgős probléma a nevelés és tanítás kérdésének megoldása. Hiába adtak földet a parasztságnak és szabad lehetőséget minden becsületes dolgozó számára a nemzeti munka különböző őrhelyein, ha nem jő vele szellemi fölemelkedés . . . Meg kell hozni az iskola reformjának az igazi egyetemes fölemelést, a magyar kultúrának, népi kultúrának használatát és közkinccsé tételét. A falusi és tanyai népi rétegünk oktatásügye a legelhanyagoltabb állapotban van. Nem akármilyen iskolára van tehát szükség. A nép tehetséges fiai nem állhatnak meg a gyárakban vagy az eke szarvánál, el kell küldeni őket az iskolába, onnan a legféltettebb magyar őrhelyekre, hogy a kezükbe kerüljön a vezetés, hogy szebb, okosabb magyar jövendő épülhessen ebben az országban. Azonban, hogy ennek a roppant feladatnak eleget tudjanak tenni, olyan köznevelésre van szükség, hogy magyar és egyetemes szellemi igény is éljen bennük. Üj országot kell építeni: nevelnünk, tanítanunk népünket, úgy az iskolákban, mint az iskolán kívül...” EGY ROMOS SZOBÁBAN KEZDŐDÖTT Néhány esztendővel ezelőtt, pontosabban felszabadulásunk huszadik évfordulója táján, hosszas unszolásra végre elmondott egyet s mást — egy pohárka házi törköly és két pohár bor társaságában — azokról a hősi időkről. Akkor is csak azzal a fel
