Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)

suk a népet, hanem a benne lévő cselekvő erőket szabadítsuk fel. Az olyasfajta népművelés, amiről fentebb szóltunk, jó út lenne errefelé.”

ALMOKBÓL — VALÓSÁG

Küzdelmes élete volt a tanyai iskolákban, de szerette.

És őt is szerették.

Ezért dolgozott erején és kötelességén felül. Szenvedélyből, megszállottságból. Pénzt ugyanis alig-alig kapott érte. Neki sokkal többe került a szervező munka, az előadók vendégül látása, mint amennyi pénzt kapott érte. Mégis csinálta, mert nem tudta nem csinálni.

— Az embert a munka élteti — mondta egy korábbi beszélgetésünk során.

És az áldozatos munka meghozta gyümölcsét. Alig, hogy elhallgattak a fegyverek, kinevezték Monor összes iskoláinak igazgatójává.

1945 tavaszáról egyetlen dokumentumot őrzött meg csupán. Egy plakátot, amely a monori népiskolai tanítók 1945. május 13-án este megtartandó kultúrestjére invitálja a monoriakat.

Nem tudom, milyen szavakkal, gondolatokkal nyitotta meg Oláh István ezt az estét. A műsor azonban sejtetni engedi. József Attila és Ady Endre versei. Fonójelenet — népi játék. Sallay Szép Kata — népi játék. És így tovább. És a meghívó utolsó mondata a következőket tudatja: „A tiszta jövedelem az iskolai könyvtár részére fordíttatik.”

Mintha már akkor megérezte volna, hogy néhány hónap múlva nem egy község iskoláit, hanem az ország legnagyobb vármegyéjének, a másfél milliós Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének a népművelését bízzák rá.

így lett a tanyai néptanítóból — szinte egyik napról a másikra — másfél millió ember tanítója.

25