Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)
Egy sorban állnak a dohos, földes viskók rongyosai a jómódból jövőkkel, egy sorban az Istentől szellemmel gazdagon ajándékozottak a gyengébb felfogásúakkal. A magyar nevelőnek az a feladata, hogy mindegyiket egyenlő szeretettel fogadja. Mindegyikben csak a gyereket lássa — és mindegyiknek egyenlően igyekezzék tudásából adni, és kivételek ne legyenek. Érezze a gyerek már az iskolában, hogy aki becsületes ember, az mind egyenlő fia kell, hogy legyen a magyar hazának. A társadalom pedig támogassa az iskolát. Lássa meg, hogy ott emberibb magyar jövőért, egymást szeretni és becsülni tudóbb magyar emberek neveléséért folyik a munka.” MONORI-ERDÖN Esztendeig tanította és nevelte a Vasad-pusztai fiatalokat és felnőtteket. Akkor tisztességgel elköszönt tőlük: kinevezték igazgató-tanítónak a Monori-erdei iskolába. Hogy miért fogadta el? Története van----ezt a feleségétől tudom. Székesfehérváron, egy tanfolyamon ismerkedtek meg. Lujza nénit — akkor még menyasszonyát — a Monori-erdei iskolába nevezték ki néptanítónak. És ez a kicsi Monori-erdei iskola fontos állomása lett Oláh István életének. Amit Peres-pusztán elkezdett, a népfőiskolát, azt igazából itt teljesítette ki. Olyan neves „professzorokat” szerzett előadónak, mint például a régi képzőbeli osztálytársát, Darvas József írót, az pedig Móricz Zsigmondot hívta meg Mo~ nori-erdőre, Móricz Zsigmond pedig megint másokat. Ennek a népfőiskolának a híre hamar túljutott a tanya-15
