Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)
világ határain, s alig egy esztendő múlva már a rádió kérte fel, tartson előadást a népfőiskoláról. Érdemes és tanulságos felidézni ennek a huszonnyolc esztendővel ezelőtt elhangzott rádióbeszédnek néhány részletét. „Teljesen téves fogalmak, célkitűzések és elgondolások vannak forgalomban. Ne engedjük, hogy homályban elkallódjon az igazi feladat és ne legyünk elégedettek, ha pár napos tanfolyamokra öntelten ráfogják, hogy népfőiskola. Az igazi népfőiskola szent és komoly feladat legyen, ne szalmaláng, ne a népi gondolattal való beteg szereplési vágy és ezáltal az igazi feladatnak a divattá való posványosítása. Ez a munka csak akkor nyerhet jogosultságot, ha mindenhol, ahol csinálják, lelki mélységből és szükségszerűségből indul. És aki végzi, hivatásból, meggyőződésből építi azt az új utat, amely a népi tömegek általános összefogása, tanítása által, annak fölemeléséhez vezethet. Tessedik Sámuel minden külföldi példát kerek százötven esztendővel megelőzve megvalósította az igazi magyar népfőiskolát, ha nem is nevezte azt annak. Iskolájában fúrtak, faragtak, vadsziket termővé szelídítettek, akácfát, lucernát, lóherét honosítottak, gyógynövénytelepeket létesítettek. Egyszóval a paraszti élet minden munkája és feladata benne volt. Ez a népfőiskola csak helybelieké volt, mégis az egész magyarságnak a kincse lett. Helyi népfőiskola és helyben minden magyar népfőiskolája . . . Most már lássuk, hogyan néz ki a helyi vagy falusi népfőiskola. Ez vallás- és korkülönbség nélkül a helybeli lakosságot gyűjti a vezetése alá. Tehát nem a falu népét viszi a népfőiskolába, hanem a népfőiskolát hozza a faluba. Ezeknek a helyi népfőiskoláknak tantervűkben benne van a növénytermelés, állattenyésztés, állategészségügy, gazdasági üzemtan, a, kertészet minden ága, 16
