Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata
Mindezeknek a terhét nagyban növelték az akkori körülmények. A másfélszáz éven át a töröktől agyonsanyargatott lakosság ezeket a terheket nem viselhette el; a katonaság erőszakkal igyekezett azokat a néptől megszerezni, a nép az erőszaknak nem egyszer ellenállt, amiből sajnálatos események következtek he. A tűrhetetlen állapotokat látván a vármegye, 1693-ban tartott egyik közgyűlésében hozzájárult ahohoz, hogy a falu, ha az erőszakoskodó katonaságokkal szemben védteleneknek látja magát, jószágaival, barmaival és egyéb vagyonával együtt a katonaság elől a földesurak birtokára vagy városokba menekülhessen, 1696-ban pedig panaszt tesz a királynál a katonaság ellen az okozott károk miatt. A közállapotok züllöttségét legjobban szemléltetik a megyeszerte fellépett rablóbandák. A közbiztonság éppen e fennvázolt körülmények miatt, teljesen hiányos. A vármegyének magának nem volt meg a lehetősége ahhoz, hogy megfelelő karhatalmat állítson fel és ezzel tartsa fönn a rendet és így nap-nap mellett megyeszerte fordultak elő útonállások, rablások. A megyében szerte garázdálkodó rablóbandák elég gyakorta nemcsak magát a polgári lakosságot, hanem még a kisebb számban átvonuló katonai alakulatokat is megtámadják. A felsőbbség egyik rendelkezése ezt az állapotot még súlyosbítja azzal, hogy elszedegetik a lakosságtól a fegyvereket és így még a védekezés lehetőségétől is megfosztják. A hódoltság megszűntével nagyfontosságú kérdés volt a visszahódított és jórészben puszta, lakatlan és egyben gazdátlan terület tulajdonjogának a rendezése, valamint a benépesítése. A tulajdonjog kérdésének a rendezésére a hódoltság utáni első években mindjárt felállítják „Neoacquistica Commissio“-t az új szerzemények bizottságát, mely 1697-ben vármegyénkben is megkezdte működését. Óriási területek tulajdonjogának eldöntése, számtalan elpusztult hely birtokjogának a rendezése volt a bizottság feladata. A bizottság munkája vármegyénkben sajnálatos következményekkel jár. Ugyanis a teljesen török uralom alatt állott Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében a másfélszázadig tartó hódoltsági idők viszontagságai folytán számtalan ősi családja vagy teljes egészében kihalt, vagy ha egyike-másikából élt is valaki, annak nagyon nehezen állott módjában elpusztult birtokának az igazolása és a tulajdonjognak a megváltása. A másfélszáz év alatt a családi birtokokra vonatkozó iratok teljesen elpusztultak, elveszelődtek. Maga a család is elszegényedett és így alig volt a vármegyének oly családja, amely kellőképpen iratokkal igazolhatta volna a maga ősi jussát az elpusztított gazdátlan birtokra. Vagy ha sikerült is neki ezt bizonyítania, szegénysége következtében képtelen volt a reá kirótt váltságdíjat megfizetni. Mert, aki a hódoltság előtt birtokolt ősi tulajdonait az újszerzemények bizottságától vissza akarta szerezni, annak a bizottság előtt igazolnia kellett megfelelő módon tulajdonjogigényét és ugyanakkor a birtok nagyságához mérten kirótt váltságdíjat is kellett fizetnie. Ugyanis a visszahódított területeket úgy tekintette a bizottság, mint fegyverrel elfoglalt területet, amely fölött szabadon rendelkezhetik és amelyért a hadjárat költségeinek a fedezésére váltságdíjat is követel. Ilyformán nagyon kevesen felelhettek meg a súlyos feltételeknek s ezért a kincstár szabadon rendelkezett a vármegye területének jó nagyrésze felett. A vármegye többízben is panaszszal fordult emiatt az uralkodóhoz, azonban mindhiába. így következett be az, hogy a vármegye régi nemes családjai közül p. legelső birtokösszeírásoknál vajmi kevéssel találkozunk, de annál több idegen nevet találunk a vármegye összeírt birtokosai sorában. Ezeket a sérelmeket nagyban fokozták azok a kísérletek, amiket a visszafoglalás utáni években a vármegyei rendszer megszüntetésére tettek. A katonaság minduntalan beleszólt a. megye ügyeinek a vitelébe, sőt az 1695. évben a király által kiadott Regulamentum a vármegye gyűléseit egyenesen a főhadbiztosok alá rendelte. Még továbbment ezekkel a kísérleteivel a bécsi kormányzat Pest vármegyénél, ahol már 1689-ben Werlein István János budai kamarai adminisztrátort helyezte az alispáni székbe és a vármegye pénztárnokává egy német kamarai tisztet tettek meg. Azonban a vármegye nemessége annyira fölzúdult a kormány intézkedése ellen, hogy az a nyugtalanság eloszlatására kénytelen volt intézkedését megváltoztatni. Ezek az országosan uralkodó szomorú körülmények érlelték meg a közhangulatot II. Rákóczi Ferenc szabadságharcához. Rákóczi Ferenc felkelésének hírére, Pest vármegyének o.kkori tevékeny alispánja Sőtér Ferenc, rögtönösen csatlakozott Rákóczihoz, aki egy ezred parancsnokságával bízta meg Sőtért. Azonban maga a hivatalos vármegye nehezen határozta el magát arra, hogy Rákóczihoz csatlakozzék. 1703-ban külön is felhívja Rákóczi Pest-Pilis-Solt vármegyét, hogy táborába lépjen, de hiába. Pedig a vármegyénél meg lett volna minden ok arra, hogy a mozgalmat támogassa. A császáriak által föllázított rácok pusztításaikkal, betöréseikkel óriási károkat okoztak a vármegyének. Másik oldalon meg maguk a kuruc hadak támadtak folytonosan a vármegye területén levő német hadakra. Végül is ezek a körülmények jobb belátásra szorították a vármegyét és 1704-ben a Gács várába gyülekezett Pest vármegyei urak 54
