Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata

őszintén meg is mondja ezt a császári hadak vezé­rének, Caraffa tábornoknak, aki ezért a vármegye akkori alispánját és főjegyzőjét börtönbe vetteti. Hiába fordul panaszával a vármegye a királyhoz, börtönbe vetett alispánját nem tudja fogságából kiszabadítani. Budavárának 1686 szeptember 2-án történt visszafoglalásával kezdődik meg a megye terüle­tének teljes egészében való fölszabadulása. Bár­mily örvendetes tény is volt maga a fölszabadulás azonban a lakosságnak a nyomorúsága és szenve­désteli élete tovább tartott. A felszabadító hadjá­rat óriási áldozatok meghozatalát követelte a vár­megyéktől. A vármegye készséggel is eleget tett volna a kívánalmaknak és meghozza ezeket az áldozatokat, azonban területe a másfélszázados török uralom következtében oly siralmas állapot­ban volt, hogy képtelen teljesíteni mindazt, amit tőle kívántak s amit neki parancsoltak. Városai, községei legnagyobbrészt elpusztultak. Amik ép­ségben maradtak azok lakosságát a török másfél­százados uralma majdnem minden vagyonából kifosztotta és így a császári hadaktól reájuk rótt szolgáltatások: a hadsereg ellátása szállással, élelemmel, takarmánnyal, fuvarral, pénzzel oly terhesek voltak, hogy a lakosok közül nem egy visszakívánta a török uralmad. Mint általában az egész országnak, úgy ez volt a vármegye sorsa is a fölszabadítást követő első évtizedekben. Az adóztatás kíméletlensége óriási súllyal nehezedett az amúgy is agyongyötört lakosságra és ennek terhét növelte még az, hogy az adók behajtását jórészt a katonaság végezte. Az adózás mérvét illetőleg megemlítjük az 1698. évi adókat. Az egész országra négymillió forint adót róttak ki, amelynek egyrészét a főpapok, egy másik részét a városok és az összeg kétharmadát a föld népe viselt el. Pest-Pilis-Solt vármegyére kivetett adó hatvanezer harminchárom forint, amely adózást a vármegye csaknem teljesen elpusztított terüle­tén megmaradt alig egynéhány portájára volt kény­telen kivetni és azoktól behajtani. Maga a felsőbb­­ség is beláthatta, hogy mily súlyos a kivetett adó, mert a következő 1700-ik évre már 10 százalékkal mérsékelte azt- Az adózás behajtási módja is, mint említettük, súlyosbította, mert mindaddig, amíg az adót be nem fizették, a lakosság kénytelen volt az adóbehajtó katonaságot élelmezni és elszál­lásolni. A török hódoltság alóli fölszabadítással egy­másra torlódott események következtében az ellen­őrzés laza lévén, nem egyszer fordultak elő vissza­élések, amelyeknek a megtorlása, egyáltalán nem volt megnyugtató a lakosságra nézve. Az adózás mellett elviselhetetlen terheket ró a megye lakos­ságára a katonaság élelmezése, elszállásolása és a katonai fuvar. Különösen nagy súllyal nehezed­tek ezek a terhek vármegyénkre, mert az ország déli részeinek felszaba.dítására irányuló hadjára­tokra a katonaság javarészét a megye területén vonultatták föl és így megyénkre háramlóit a köte­lesség, hogy az átvonuló katonaságot élelmezze, a szükséges fuvarokkal ellássa, és hogy nem egy­szer téli szállásokra is ott tartsa. Hogy csak egy példával szemléltessük mily nagy terhet ró ez a lakosságra, felsoroljuk mindazt, amit Kecskemét városa 1685. évben élelmezés céljára a katonaság rendelkezésére kellett, hogy bocsásson Mercy tá­bornok parancsára. A tábornok Kecskeméttől 186.000 font kenyeret, 5964 véka búzát, 186.000 font húst, 23.256 véka zabot, 1860 szekér szénát, 186.000 icce bort követelt az elszállásolt kato­naság élelmezésére. Ugyanakkor Mercy tábornok megparancsolta a vármegyének, hogy kétezer da­rab háromöles nagyságú vastag palánkfát szolgál­tasson a hadseregnek, amit, ha meg nem tesznek egy hét alatt: „felséges urunk erős és számos vitézit tűzzel, vassal rajtatok küldjük — írja — magatokat, mint nyilvánvaló ellenséget fegyverre hányatunk stb.“ Az élelmezés mellett roppant sújtották a pór­­népet azok a fuvarok, amiket a katonaság részére kellett szolgáltatnia. A táborba vonult katonaság, ha egyszer fuvarba kaphatott egy fogatot, azt rit­kán eresztette el addig, amíg táborozási helyére nem ért. fgy. pl. amikor a magyarság Eger várát visszaszerzi a töröktől, Pest vármegyének kellett az Egerből kivonuló török részére a szükséges fuvarokat kiállítania és a törököt Egerből Nagy­váradig fuvaroztatnia. Egy másik alkalommal Nagyvárad ostromakor ugyancsak Pest vármegyé­nek kellett fuvarokat szolgáltatnia, amikoris a Nagyváradról elvonuló törökséget Kecskemét vá­ros fuvarjai Titelre voltak kénytelenek elszállí­tani. Elképzelhető, hogy milyen áldozatokkal járt ez az akkori út talan közlekedési viszonyok köze­pette. 1693-ban Heisler tábori főbiztos ezer ökröt követel a vármegyétől, a reá következő évben szintén ugyanannyit, megfelelő számú emberrel és szekerekkel. A már agyongyötört vármegye alispánja panaszos levelében így fakad ki: „Ha mind ily súlyosan bánnak velünk és kíméletlenül, soha meg nem állhatjuk, hanem el kell pusztulni nyomorult vármegyénknek.“ A törvényes alappal bíró szolgáltatások mel­lett nem egyszer kényszerült a vármegye súlyos pénzáldozatokat hozni az akkortájt szokásos, úgy­nevezett „diszkréciókra“, amiken értendők az egyes alacsonyabb, magasabbrangú katonai vagy polgári alkalmazottak részére történt pénzbeli vagy természetbeli juttatások, ajándékozások. 53

Next

/
Thumbnails
Contents