Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata

tatja az igazságot S a vármegyével is Összekötte­tést tart fenn. Mivel a városban való élet bizton­ságosabb volt, mint az egyes falvakban, vagy pusztákon, Kecskemét népessége is beköltözködés­­sel folyton szaporodott és ezáltal jövedelmei is növekedtek. Ennélfogva teherbíró képessége is ekként növekedvén, a török adózási terheket job­ban elviselhette és így a török a jólfizető Kecske­métet nem zaklatván, annyira mint a községeket, az békességben fejlődhetett. A hódoltság idején gyarapodik területe azokkal a pusztákkal, amiket az egyes török hűbér uraktól bérbevett és amik aprándonként a tulajdonába mentek át. Híres volt Kecskemét a török hódoltság idején állatkereske­delméről, a kecskeméti ú. n. tőzsérek egészen a német birodalom északi határáig is elhajtották a vásárokra a magyar alföld szarvasmarháit. Az idegenben élő vármegyének és a török hódoltság alatt levő területének a kapcsolatát a legélénkebben bizonyítja az a sajátságos intéz­mény, amelyet a hódoltság területén másfél század alatt kifejlesztett és amely által szorosabban kap­csolhatta magához a behódolt területeken lakó népességet. Ez az intézmény a „parasztvármegye“. A török a megszállása alatt tartott részeken elsősorban a terület megtartására fordította had­erejét és keveset törődött a meghódított területen élő lakosság személyi és vagyonbiztonságával. Ezért a hódoltsági részek lakossága maga volt kénytelen közbiztonságáról gondoskodni. A vár­megye ezt a körülményt a maga javára aknázta ki és a magára hagyott népet, különösen az abban az időben veszedelmesen elszaporodott kóborló hajdúság ellen külön intézménnyel, a közőrség fel­állításával védelmezi meg. Ebből a közőrségből fejlődött ki az ú. n. parasztvármegye. Fejlődése fokozatos; 1688-ban a szervezése már annyira halad, hogy a vármegye külön rendelkezéseket állít össze a parasztvármegye részére. A paraszt­vármegyének lényege az, hogy falvakban megvá­lasztanak több bátor, gyors és jámbor embert a köz bátorság fenntartására. Nagyobb falvakban tizedeseket rendelnek, több tizedes felett hadna­gyokat állítanak és az egész parasztvármegye vezetésére a parasztkapitányt rendelik. A hadna­gyokat az alispánok tették azokká és vették ki tőlük az esküt. A hadnagyok az egyes helységek­ben a parasztság által évenként választott négy-öt emberből válogatták ki a tizedeseket, akik a hadnagyok kezébe tették le az esküt. Az ekként megszervezett parasztvármegyével gyakorolta a joghatóságot az idegenbe menekült vármegye meg­hódított területének népe fölött. A parasztvár­megye segítségével az alispán elfogatta a kóborló hajdúkat és maga elé állíttatta. A parasztvárme­gye útján nyújtott védelmet a föld népének a vég­beli katonák túlkapásai ellen. Ügyancsak a pá­­rasztvármegye útján tiltotta el a vármegye a hódoltsági terület népét attól, hogy a török paran­csára egyes helységek határjárását eszközölhesse- A káromkodókat a paraszt vármegyével büntettet­­ték; a falu bírái kötelesek voltak a parasztkapi­tány előtt megjelenni; a parasztbadnagyok útján közös védelemre felkelést hirdettettek és ha valaki nem jelent meg, azt az alispán megbüntettette. Parasztvármegye volt tehát az összekötő kapocs a vármegyei intézmény és a hódoltság alatt élő területének népe között. Ezt az intézményt maga a török is elismerte. Így például 1671-ben a szol­noki bég megengedte, hogy a parasztság a „vár­megye akaratából“ a tolvajok ellen felkelhessen. A vármegyei intézmény annyira élénken igye­kezett terület nélkül is tovább élni a maga életét, hogy egyenesen megkövetelte a hódoltsági terüle­ten élő népétől, hogy igazságszolgáltatási ügyei­ben ne a törökhöz, hanem a megyéhez forduljon, mert különben a „törökösség“ súlyos bűnébe esik, amiért kérdőre vonatik és ennek a bűnnek a bün­tetése a halál. A vármegye szigorúan veszi a „tö­­rökösséget“ és az abba esőket ítélkezésre maga elé is idézi. így 1675-ben Ráckeve ellen emelik a „törökösség“ vádját, amiért is a vármegye a hely­ség nemeseit maga elé idézteti Fülekre. Vagy pl. azokat a tógyöröki lakosokat, akik birtokpörüket török bíró elé viszik, „törökösség“ miatt halálra ítélik. A vármegyének a török hódoltság idejéből fentmaradt jegyzőkönyvei nagyon hiányosak és ezért vajmi kevéssé tájékoztatnak bennünket közelebbről az idegenben élő, területétől elsza­kított vármegye életéről. Az 1688. évvel kezdődő hiányos jegyzőkönyvek közül az 1655. évi azon­ban értékes bizonyítéka annak, hogy a hódolt terület igazságszolgáltatása a vármegye kezében volt. Ez a jegyzőkönyv közli III. Ferdinánd király ama rendelkezését, amely szerint Pest-Pilis-Solt megyében indítandó peres ügyekben, ha a peres felek a Duna felőli részeken laknak, Szécsény várába, ha pedig a Tisza felőli területen élnek. Fülek várába idézendők- Ez a rendelkezés a leg­fényesebb bizonyítéka annak, hogy a vármegye a hódoltság idején is kezében tartotta a tőle elsza­kított területen élő népének, legalább bizonyos vonatkozásban, sorsát és igyekezett arról gon­doskodni. Ezek szerint tehát a területétől megfosztott vármegye továbbra is él és ha joghatóságát a maga teljes egészében az elvett területen nem is gyako­rolhatta, intézményi élete egy percre sem szűnik meg, szakadatlanul folyik tovább annak bizonyí­tékául, hogy mekkora életerő lakozik a vármegye intézményében. Ezért történhetett meg az, hogy 51 4*

Next

/
Thumbnails
Contents